Aktuális

Fiáról egyezkedik L.L. Junior és Csilla

F. Zs., uv

Létrehozva: 2019.10.26.

Csillapodni látszanak az indulatok az énekes és volt párja, Hopp Csilla között. Gyermekük, Lacika felügyeleti jogáról olyan megállapodásra törekszenek, amely mindenkinek jó lesz.

Az augusztus 31-i szörnyű baleset óta először üt meg békülékeny hangot egymással L.L. Junior és gyermekeinek édesanyja, Hopp Csilla – értesült a Bors. Lapunk úgy tudja, hogy a gyermekfelügyelet kérdése – ami a tragédia óta mindkét szülő számára rendkívül fontos volt – most nyugvóponthoz közelít.

A felek olyan megállapodáson dolgoznak, ami mindkét fél, Csilla és Junior számára is elfogadható, Lacika számára pedig ideális. Az édesanya nyilatkozata legalábbis erről árulkodik. 

– Folyamatban van az ügyünk, és Lacival mindketten a gyerekünk érdekeit tartjuk szem előtt. Azon vagyunk, hogy olyan megegyezésre jussunk, amely a legjobb Lacikának – mondta lapunknak Hopp Csilla.

Ez közelítést és jövőbeni békét sejtet, ami óriási előrelépés, hiszen Dá­vidka halála óta a szülők nyilvánosság előtt hada­koztak egy­más­sal. 

– Mindkét szülőnek száz százalékban azt kell szem előtt tartania, hogy boldog le­gyen a gyermeke – tette hozzá L.L. Junior. – Egyikünk sem akar hétvégi apuka vagy anyuka lenni. Szerintem Lacika fejlődése, tanulmányai és a fo­lya­matos nevelése szempontjából az lenne az optimális, ha két hetet nálam, két hetet Csillánál töltene.

Annak ellenére, hogy bár jogerősen megkaptam az ideiglenes felügyeleti jogot, abszolút nyitott vagyok a meg­egyezésre. Nekem az szerez örömöt, ha a gyereket boldognak látom velem és az anyukájával együtt is. Bízom benne, hogy Csillával szülőtársként sikerül konszenzusra jutnom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei