Fésűs Nelly zárdába küldené a lányát

Fésűs Nelly zárdába küldené a lányát

szereplő
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 08. 09:00
Egy színdarabban szerepel 17 éves lányával Fésűs Nelly. A színésznő büszke Csengére, nem aggódik a jövője miatt sem, csak a fiúktól zárná el.
L. P.

Fésűs Nelly lánya, Csenge, élete első szerepét kapta a Babaváró című darabban. Mindkettőjüknek új helyzet ez, amit szokniuk kell. 

– Nagyon nehéz elvonatkoztatnom attól, hogy ne a lányomat lássam benne, ugyanúgy izgulok érte, mintha szülőként nézném végig a darabot – mondta lapunknak a színésznő. – H. Varga Tamás úgy tervezte az előadást, hogy már a lányomra írta a szerepet. Természetesen előtte Csengével egyeztette, hogy szeretné-e, Csenge pedig örömmel mondott igent – mesélte lapunknak a színésznő, aki a közös próbáknak köszönhetően most a szokásosnál több időt tölthet a lányával, aki tipikus tini.

– Januárban lesz 17 éves, így nálunk is léteznek a jellegzetes kamaszproblémák. Csinálj rendet a szobádban, és sorolhatnám. Ilyenkor következnek a lármás, kiabálós veszekedések, majd a sírós, összeborulós békülések. So­sem fekszünk le haraggal, meg tudjuk beszélni a konfliktusainkat. A szokásos kamaszpanasz ellenére nagyon kötelességtudó, magától kel reggel, jól tanul, megállja a helyét a világban – jelentette ki az édesanya.

Bár Nelly színpadra engedi a lányát, nehezen fogadja el, hogy már nem gyerek, és a fiúk egyre intenzívebben érdeklődnek iránta. 

– Már mondtam neki, hogy tudok egy nagyon jó iskolát, ahol kap egyenruhát is. Az apácazárdából harmincéves korában kijöhet, hogy megünnepelje a születésnapját, majd menjen vissza, és a halálom előtt négy nappal, ismét kijöhet. Én így képzelem el a kapcsolatát a fiúkkal – folytatta nevetve az édesanya, hozzátéve, hogy Csenge még nem kötelezte el magát.

Ahogyan pályát sem választott, dacára an­nak, hogy már színpadon szerepel, korántsem biztos, hogy színésznő lesz belőle.

– Büszke vagyok ar­ra, ahogy a szerepét alakítja, mert ügyes. Nyilván sokat kell még tanulnia, de ahogy elnézem, kapott tőlem útravalót. Nem szeretnék be­leszólni, hogy mi legyen, ha „nagy” lesz. Mindenáron belsőépítészetet akar tanulni, de ha a színészethez kap kedvet, abban is támogatom. Fő, hogy boldog legyen – mondta Nelly.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.