Noha Radics Gigi ma már sok nő példaképe – és még több férfi titkos vágya –, volt idő, amikor nem dívaként, hanem hordóként emlegették.
– Az kemény időszak volt számomra. A próbálkozásról, a sikerek és sikertelenségek váltakozásáról szólt – meséli lapunknak a 23 éves énekesnő, aki alig 12 éves volt, amikor először láthattuk a Megasztár színpadán. – Sohasem haragudtam senkire, alapvetően nem vagyok ilyen típus, engem minden kritika megerősít. Most visszagondolva már büszke vagyok az akkori önmagamra, és a családomra is, hogy olyan erővel támogattak és tudatosan segítették az utamat. Nélkülük nehéz lett volna kislányként megbirkózni annyi nehézséggel. Mostanra teljes életmódváltáson estem át, így könnyebb fenntartani azt a formát, amit elvárok magamtól – ismeri be Gigi, akiről a rosszindulatú megjegyzések ugyan leperegnek, de a szülei tanácsait mindig megfogadja.
– A szüleim tudták, hogy változtatni kell, mert egy fiatal fejlődő szervezetnek nagyon megterhelő a túlsúly, nem egészséges. Személyi edzőt fogadtak mellém, és az ő instrukcióira futottam a ház körül, de volt, hogy apu is velem tartott, csak hogy motiváljon. Amikor belejöttem, már úgy éreztem, muszáj futnom, annyira jólesett. Anyu pedig salátát készített natúr húsokkal, a szénhidrátoktól megszabadultunk, de szerencsére szenvedésről szó sem volt – fűzi hozzá Gigi, aki december 20-án karácsonyi koncertet ad a BOK Csarnokban.
– Úgy alakult, hogy évről évre fellépek itt karácsony táján, tavaly és azelőtt az Álomutazóban, idén pedig a Dívák karácsonyán énekelek Király Lindával, Dér Henivel és Tolvai Renivel. Nagyon izgatott vagyok, mert ezt a felállást már régen elképzeltük, és most végre valóra válik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.