Az Úrnak szüksége volt rájuk, mondta floridai sorozatgyilkos az áldozatairól

Az Úrnak szüksége volt rájuk, mondta floridai sorozatgyilkos az áldozatairól

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 17. 20:00
Bors

Egy prófétának és nem gyilkosnak vallja magát Stanley Mossburg, akit eddig három gyilkossággal gyanúsítanak az amerikai hatóságok.

Két gyilkosságot Floridában, egyet pedig Tennessee államban követett el.

Azt is elmondta még, hogy azért kellett meggyilkolnia az áldozatait, mert istennek szüksége volt rájuk a háborúban, amit

a démonok ellen kell majd megvívnia.

Mossburgnak sikerült összezavarnia a rendőröket azzal is, hogy azt állította két áldozatáról, hogy ők voltak a hetes és a nyolcas, szóval nem elképzelhetetlen, hogy

további gyilkosságokat is elkövetett.

A rendőrséget hétfőn értesítette egy férfi, aki azt állította, hogy Mossburg egyik túsza volt, és hogy a szobatársait a férfi meggyilkolta.

A rendőrök a túszejtő nyomába eredtek, meg is találták a kocsiját egy ház előtt. Amikor elkezdték átkutatni a házat, a férfi tüzet nyitott rájuk a garázsból.

A tűzharc hétfő este fél 11-től kedd hajnali ötig tartott.

(via CrimeOnline)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.