Egy budapesti 75 éves asszony telefonált segítségért a rendőrség ügyeletére 2019. október 3-án 10 óra körül, mert valahol a Soproni-hegység egyik erdei ösvényén elakadt a gépkocsijával. A helyi rendőrkapitányság járőrei mobiltelefonon felvették az idős járművezetővel a kapcsolatot, aki elmondta, hogy a Károly-kilátó parkolója mellett elhaladva jobbra kanyarodott, aztán egy füves réten túljutva egy erdei ösvényen közlekedett, amikor autójával elakadt.
A járőrök a megadott adatok alapján leszűkítették a keresést a Fáber-rét környékére. Megpróbálták továbbra is telefonon tartani az asszonnyal a kapcsolatot, azonban az adás-vétel nagyon akadozott, illetve gyakran meg is szűnt, ezért megkérték őt, hogy dudálással segítse a keresést.
Ennek eredményeként, alig két óra múlva rátaláltak az eltévedt sofőrre a Fáber-rét és a Tacsi-árok között található szűk, sűrűn benőtt szurdokban. Gépkocsija beékelődött egy keskeny ösvény sziklás, gyökerekkel átszőtt oldalába.
A járőrök egy arra közlekedő erdész segítségével kihúzták, majd elvontatták a mozgásképtelenné vált autót a közeli erdészházhoz, a bajba jutott járművezetőt pedig – aki az ijedtségen kívül nem sérült meg - szolgálati gépkocsival soproni szállására vitték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.