13 és fél évre ítélték az embert, aki a feleségén vezette le balfácánságát

13 és fél évre ítélték az embert, aki a feleségén vezette le balfácánságát

béna
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 20. 11:00
Bors

Shaun és Laura May bő egy éve voltak házasok tavaly októberben, amikor az addig csodás életük egyik pillanatról a másikra megváltozott. Az ifjú pár fenséges szeretkezés után még az ágyban pihegett, amikor a 34 éves férfi azt mondta párjának: 

– Drágám, van számodra egy meglepetésem. Kérlek, ne nyisd ki a szemed. 

Laura mosollyal az arcán várt, de Shaun előbb csak egy törölközőt tett a szemére, hogy még véletlenül se lásson semmit, majd kiment a konyhába, felszerelkezett késekkel, visszament az asszonykához, és az egyiket a nyaka és a válla között teljes erőből beledöfte, úgy, hogy a kés áthatolt a nő testén. 

Laura valóban meglepődött, de nem úgy, ahogy várta. 

Sőt, eleinte azt hitte, hogy a kutyája kapta meg, de amint próbált mozdulni, fémes érzete támadt a testében lévő pengétől, s rájött, csurog a hátán a vére. Valahogyan kitépte magából a csonkot (a kés nyele ugyanis eltört), kínkeservvel felállt, s azt látta, hogy szerelme két másik késsel a kezében előtte hadonászik.

- Drágám, te rám támadtál? - nézett fájdalomtól eltorzult arccal férjére Laura. 

Az ember annyit válaszolt: 

– Kirúgtak a munkából. Aggódom a jelzáloghitelek miatt.

Na, mármost ezt sulykolta a bíróságon is, de ott se ment vele sokra, s az sem derült ki, hogy életbiztosításból befolyt összegre fájt-e a foga, vagy hogy mi állt cselekedete mögött. A bíróság sem igazán értette a dolgot, úgyhogy 13 és fél évre börtönbe küldték Shaun.

(via Mirror)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.