Aktuális

Várpalotai kettős gyilkosság: A kétéves Gergőt kétszer is mellkason szúrta gyilkosa - 18+

Bors

2019. szeptember 8. vasárnap 05:00

Sokkoló részletek: Miután B. Zsolt a szerelmét megfojtotta, egy 33 centiméter hosszú hegyes konyhakést magához vett, és azt nagy erővel a nő földön fekvő kétéves gyerekének a mellkasába szúrta. A fegyvert aztán kissé visszahúzta, s a mozdulatot még egyszer megismételte.

A várpalotai kettős gyilkosság tavaly szeptemberben az egész országot megrázta. A gyászoló hozzátartozóknak képtelenség feldolgozni a történteket, talán egy kis vigaszt jelenthet számukra, hogy a jövő csütörtöki előkészítő ülésen végre a feltételezett gyilkos szemébe nézhetnek. A család a Borsnak korábban azt nyilatkozta, éppen emiatt minden tárgyaláson ott szeretnének lenni.

Ahogy arról többször is beszámoltunk, a 40 éves B. Zsolt 2018 tavaszán, a munkahelyén ismerte meg a nála tizennyolc évvel fiatalabb Enikőt, akivel össze is költöztek. Enikő lakásában éltek, velük lakott a nő kisfia, Gergő is. Ám B. Zsolt féltékeny volt a kisfiúra, gyakran veszekedtek, ezért Enikő szeptember közepén közölte a férfival, hogy szakítani akar, majd két nappal később gyermekével együtt a volt élettársához, Gergő édesapjához költözött.

B. Zsolt ebbe nem tudott belenyugodni, de közeledését a nő visszautasította. Enikő végül beleegyezett, hogy amikor hátramaradt dolgaikért visszamennek a Baglyas-szőlőhegyi házba, a férfi elbúcsúzzon tőle. B. Zsolt tavaly szeptember 27-én, késő délután érkezett a házhoz. Enikő fejfájásra panaszkodott, ami miatt a férfi a kanapén mellé térdepelt és elkezdte a halántékát masszírozni. Negyed óra után azonban váratlanul két kézzel torkon ragadta és megfojtotta őt.

Ekkor ment be a szobába Gergőke, aki sírva édesanyját szólítgatta, és felmászott mellé a kanapéra. A férfi átvitte a kicsit a gyerekszobába, s egy 33 centi hosszú, 21 centi pengehosszúságú konyhakéssel a földön fekvő fiú mellkasába szúrta, majd anélkül, hogy a kést teljesen kihúzta volna, azt kissé visszahúzva ismét a mellkasába szúrta – olvasható az eddig nem ismert részlet a bíróság leírásában. A kiskorú fiú a fokozódó vérveszteség miatt a szúrásokat követően eszméletét vesztette, majd néhány perc múlva vérzéses sokk miatt elhalálozott.

A férfi rablógyilkosságnak próbálta beállítani a történteket, a bejárati ajtó üvegét betörte, a szobában felfordulást csinált, az értékesebb műszaki cikkeket pedig a melléképületben elrejtette. A vádlott a személyiségfejlődés zavarában szenved, ez azonban beszámítási képességét nem érinti. A megyei főügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a vádlottra.

További cikkek

Álláspont

Karácsony a Magyar Zene Házáról: Egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba

Luxus

Kirúgtak az állásomból, két év múlva már évi 150 milliót kerestem

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Leleplező videó, kitálalt a prosti Hadházy Ákosról

888.hu

Jelentkezem a léért, Márki-Zay úr!

origo.hu

Gyönyörű és nagyon ritka szovjet luxuslimuzinnal bővült egy magyar gyűjtemény, ki is próbálták - videó

boon.hu

A harmadik oltás után korlátlan ideig érvényes lesz az igazolvány

origo.hu

Már az újszülöttek is érzékelik a társas viszonyokat

nemzetisport.hu

Kép: „A te stílusod, a te szabályaid” – C. Ronaldón remekül áll a szemüveg

origo.hu

Régiós versenyfutás zajlik a Kínából visszatelepülő gyártóbázisokért

mandiner.hu

Hadházy a neki szánt videóról: Egy szegény ebet nehezebb rávenni, hogy felolvasson egy papírlapot

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a svédek hőse nem emlékszik a győztes góljára

life.hu

Csollány Szilveszter kifutott az időből: ez a beavatkozás megmenthette volna az életét

origo.hu

Az utas kinyitotta egy furgon ajtaját a Széna téren, ami ezután jött, az igazi szégyen - videó