Aktuális

L.L. Junior hófehér hintóval temeti Dávidkát

Bors

Létrehozva: 2019.09.05.

Hófehér paripák húzta hófehér hintóban szállítják sírhelyéhez Lesi Dávidkát, akinek tragikus szombat esti halála óta szülei virrasztanak. A Bors megtudta, hogy a temetésen Mága Zoltán és Kökény Attila is énekel majd a kisfiú emlékére.

Forrás: Istock

Évszázadok óta elevenen élnek a roma temetkezési szokások, kultúrájukban pedig nagyon erős a túlvilágban és a lélek halhatatlanságába vetett hit. A kultusz kötelező része továbbá a virrasztás is, amely akár több éjszakán át, egészen a temetésig tart.

Ebben a szellemiségben temetik el pénteken L.L. Junior tragikus körülmények között elhunyt kisfiát, Dávidkát is, akit szombat este, Zuglóban egy autó gázolt halálra. Az ifjabb Lesi fivért a Fiumei úti temetőben várhatóan több százan, ezren kísérik majd utolsó útjára, az összeomlott édesapa ugyanis közösségi oldalán nyilvános búcsúztatást hirdetett. 

– Én és a családom is természetesen ott leszünk a temetésen, és osztozunk barátunk, Ju­nior fájdalmában. Nálunk, ro­máknál ez így szokás, hogy megy mindenki a virrasztásra is, és beszélgetünk és támaszai va­gyunk egymásnak, emellett pe­dig ilyenkor a gyászoló családnál letakarják a tükröket, férj és feleség nem aludhat együtt – mondta lapunknak Gáspár Zsolt, aki fivérével, Győzikével együtt már a tragédia másnapján telefonon is támogatta a rappert. 

A Bors megtudta azt is, hogy a pénteki búcsúztatón Mága Zoltán és Kökény Attila zenél majd a kis Dávidka emlékére, akit – ahogy édesapja egy, a napokban megosztott videofelvételen el­mondta – hófehér hintóval, hófehér lovakkal visznek majd a sírhelyhez. 

Az összeomlott édesapa a meghívón azt is leírta, hogy mivel imádott, hároméves kisfia „már az Úr mellett van a mennyországban”, mindenkit arra kér, hogy hófehér ruhában jelenjen meg a temetésen. 

Lapunk megkereste Juniort és egykori párját, Csillát is, de a gyászoló szülők most nem szerettek volna nyilatkozni. Úgy tudjuk, mindketten negyedik napja virrasztanak. 

Junior a mai napig volt szerelmét hibáztatja a tragédia miatt, nem tántorít elmélete mellől, miszerint Csilla a felelős Dávidka haláláért, mert nem fogta a kezét a zebránál. A rapper ezért na­gyobbik fiukat, Lacikát el is vitte Csillától.

Az összeomlott édesanya csak nekünk szólalt meg a szerdai lapszámunkban, ahol a Bors hasábjain üzent Juniornak, és kérte kisfia édesapját arra, hogy békében gyászolhasson, és hogy ne mocskolódjon, és adja vissza neki Lacikát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194398_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?