Freddie élvezi az élő műsor izgalmait

Freddie élvezi az élő műsor izgalmait

kihívás
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 24. 11:00
Freddie már alig várja, hogy kedvenc műsorvezetőtársa, Rátonyi Kriszta mellett kipróbálja magát a Duna Televízió délelőtti műsorában.
Fái

Élő műsort vezetni a legnehezebb, de Fehérvári Gábor Alfrédnak, azaz Freddie-nek van ebben tapasztalata.

– A Dalban szerzett tapasztalatomnak köszönhetem, hogy nem fog zavarni az élő adás. Krisztát ismerem, szinte kitétel volt, hogy vele vezethessem a műsort, jól megértjük egymást. A Család-barát minőségi műsor, számomra kitűnő iskola. Rengeteget tanulok majd abból, hogy egymás után jönnek újabb és újabb vendégek. Fel kell készülni mindenkiből, ezzel megadni a tiszteletet – mosolyodik el Freddie.

Az, hogy Freddie ilyen lelkesen várja az október 10-én kezdődő műsorvezetői feladatait, nem azt jelenti, hogy kevesebbet fog koncertezni.

– Én mindig zenész leszek, ezt tudják a tévénél is, de attól még nagyon élvezem a műsorvezetést. Az, hogy belecseppentem A Dalba, hogy láttak bennem lehetőséget minden előélet nélkül, az maga a csoda. A Család-barát többet is adhat, mint A Dal.

Májusban Freddie úgy utazott ki az eurovízióra, hogy fájdalmai voltak, gerincsérvvel küzdött. Láthatóan ennek már vége.

– Remekül vagyok, köszönöm. A lábam még zsibbad kicsit, az idegsebész mondta, hogy nyolc hónap, egy év is lehet, míg rendbe jön. Szteroidinjekciót kaptam, az levitte a gyulladást, utána elkezdhettem a gerinctornát. Azt a mai napig végzem, hetente egyszer. Körbetekertem a Velencei-tavat, gond nélkül. Miután a bringa nagyon jól megy, már kezdek visszaszivárogni a konditerembe is – mondta a zenész. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.