Életéért küzd a rákos kajakos

Életéért küzd a rákos kajakos

kajak
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 26. 08:45
Tovább zajlik Houstonban Tóth Róbert egykori U23-as kajakos Eb-győztes gyógykezelése. Orvosai szerint állandósult az állapota.
szs

A 29 éves sportoló könnymirigydaganattal küszködik. Úgynevezett adenoid cisztikus carcinoma támadta meg a szemét, majd annak áttétei a máját és a gerincét. A sugárkezelés következtében a bal szemére megvakult. Róbert és párja, Reményi Diána februárban kiutazott egy houstoni szakklinikára. A kezelés március óta tart, az első két hónap drasztikus javulást hozott.

– Hol jobban van, hol kevéssé érzi jól magát – adott helyzetjelentést Dia közösségi megosztóján. – Nem lehetünk elég hálásak, hogy egy helyi házaspár ingyen befogadott bennünket, és mindenben segít.
Azóta viszont jelentős egészségi javulásról nem tud beszámolni Diána.

– Az orvosok nyugtat­gat­nak, szerintük az állapota stabil, ami önmagában is komoly örömhír. Igaz, a csontja környékén apró folt jelent meg, így alighanem újabb biopsziára van szükség. Nehéz megélni e heteket, hiszen képtelen vagyok segíteni, a tehetetlenség pedig bénító. Még szerencse, hogy Robi kivételes akaraterővel bír: hétvégenként kajakedzéssel is próbálkozik, és ingyenes an­golnyelv-tanfolyamra is beiratkoztunk – zárta szavait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.