Bajnokok Ligája - Icardira hárul a főszerep

Bajnokok Ligája - Icardira hárul a főszerep

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 18. 12:15
Nagy feladat hárulhat Mauro Icardira, a PSG csatárára a szerda esti Real Madrid elleni BL-csoportmeccsen.
K. D.

A 26 éves balhés argentin támadó kölcsönbe érkezett a párizsiakhoz, miután nem volt maradása az Internél. Most mégis rögtön kulcsszerep várhat rá, mert a félelmetes támadótrió, Neymar, Kylian Mbappé és Edinson Cavani nem áll Thomas Tuchel vezetőedző rendelkezésére. Előbbi eltiltását tölti – amit három meccsről kettőre csökkentettek –, míg utóbbi kettő sérüléséből lábadozik. 

Bár Icardi 219 meccsen 124 gólt szerzett az Inter színeiben, mégis meg akartak szabadulni tőle, mert magatartásával bomlasztotta a közösséget. A legutóbbi idényben például már annyira elfogyott körülötte a levegő, hogy a csapatkapitányi karszalagjától is megfosztották.

Ezt leginkább feleségének, egyben menedzserének, Wanda Narának köszönheti, aki egy tévéműsorban öltözői titkokat árult el a csapat horvát játékosairól, majd kritizálta Luciano Spalletti edzőt, aki a férje helyett a dél-szlávok mellett állt ki.

Icardi átigazolása sem zajlott zökkenőmentesen. Egész nyáron azon ügyködött, hogy a rivális Juventushoz szerződjön, emiatt az új tréner, Antonio Conte kitiltotta az edzésekről, ő pedig válaszul 1,5 millió euróra (480 millió Ft) perelte a klubot. 

Most azonban egycsapásra újra közönségkedvencé válhat az argentin, ha vezérletével a PSG megveri a Realt. Erre van is sansza a franciáknak, hiszen a madridiak is tartalékosan várják a meccset. Sérülés miatt nem léphet pályára Marcelo, Luka Modric, Isco, Federico Valverde, és Marco Asensio sem. Ugyanakkor Karim Benzema csúcsformában van: a legutóbbi 14 bajnokiján 14 gólt szerzett.

A program

Brugge–Galatasaray 18.55
(Tv: Spíler1)
Olympiakosz–Tottenham 18.55
(Tv: Spíler2)
Bayern München–C. zvezda 21.00
(Tv: Spíler1)
Dinamo Zagreb–Atalanta 21.00
Sahtar Donyeck–Man. City 21.00
Leverkusen–Lok. Moszkva 21.00
Atlético Madrid–Juventus 21.00
(Tv: M4 Sport)
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.