Temetőben és vécében alszik a magyar bringás

Temetőben és vécében alszik a magyar bringás

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 28. 12:30
Több mint száz napja van úton egymagában Erdélyi Zsolt. Két keréken, dacolva hóval, faggyal vagy épp most a forrósággal, végigtekeri az egykori vasfüggöny menti területet, tizenkétezer kilométert.
H. N. Zs.

Erdélyi Zsolt csaknem négy hónapja van úton. Május 5-én vágott neki a tizenkétezer kilométeres vasfüggöny-útvonalnak, ami az egykori mű­szaki határzár mentén, Norvégiából Bulgáriába tart. Zsolt a vasfüggöny felszámolásának harmincadik évfordulója alkalmából indult el.

– A Balti-tenger partvidékén olyan helyre vitt a térkép, ahol akkora homok volt, hogy lábszárig ellepett. Ilyen helyen még tolni is alig lehet a kerékpárt, nemhogy hajtani. Rengeteg helyen elállt a szavam a csodálatos természet, a fantasztikus városok láttán, mint Gdansk, Lübeck vagy Kalinyingrád – mesélte a Borsnak Zsolt. Bár Oroszországban számíthatott medvékre, szerencsére elkerülték, viszont rénszarvasokkal, rókákkal találkozott.

Zsoltnak nem ez az első történelmi témájú, komoly vállalása.

– Végigtekertem már a történelmi Magyarország határvidékét, körülbelül 6500 kilométert. Szerencsére menet közben is tudok dolgozni, hiszen van egy internetes vállalkozásom – mondta Zsolt, aki útjáról könyvet és filmet is szeretne kiadni, így három kamerával és egy drónnal indult útnak. Utóbbi miatt majdnem megütötte a bokáját.

– Épp a norvég–orosz határon drónoztam, amikor az orosz ha­tárőrség beszippantotta a drónomat. Az eszköz átlépte a ha­tárt, majd elveszítettem a GPS-jelet. Egy kamerám tönkrement, a napokban a telefonom is feladta a hőség miatt – tette hozzá a kalandor, aki a magyar szakaszt különösen élvezte, mi­után több településen vendégül látták és sokan csatlakoztak is hozzá.

– Májusban az északi országokban még mínuszok voltak éjjelente. Volt, hogy a sátramat csak két szikla közé tudtam felhúzni, vagy temetőben. Finnországban egy sportkomplexum nyitva hagyott vécéjében aludtam, ami meglepően komfortos volt, máskor meg egy horgászház szaunájában – sorolta Zsolt.

Elverte az eső

A vasfüggöny kifejezést először Winston Churchill használta még 1946-ban, de a kommunizmusban nálunk a vasfüggöny a keleti és nyugati tömböt elválasztó kerítés neve volt. A vasfüggöny 24 voltos feszültség alatt állt, ha bárki hozzáért vagy elvágta, a rendszer jelzett a legközelebbi határőrőrsön. A nyolcvanas évek végére azonban kiderült, többnyire eső vagy vadállat miatt riaszt. Felújítani sokba került volna, ráadásul – a sors fintora – a szükséges rozsdamentes drótot Nyugatról kellett volna beszerezni. A vasfüggöny felszámolását 1989. május 2-án jelentették be, Rajkánál pedig elkezdték a bontást.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.