Ötszörösébe is kerülhet egy balkezes gyereknek az írószer

Ötszörösébe is kerülhet egy balkezes gyereknek az írószer

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 15. 12:15
Azok a szülők, akiknek balkezes a gyerekük, biztosan észrevették már az iskolakezdési bevásárlás során, hogy kaphatóak balkezeseknek gyártott termékek is. Szükség van ezekre?
H. R.

Sokan a balkezesek közül is úgy vélik, hogy nincs szükségük speciális eszközökre. Hát akkor hogyan érthetné meg egy jobbkezes, hogy milyen is az, amikor valaki a bal kezével ügyesebb?

– Erre azt szoktam mondani, hogy az illető próbálja ki egy napig, milyen mindent a másik kezével csinálni. Persze ez nem teljesen ugyanaz, valójában ez egy bonyolult kérdés, mert minden ember más. Ez igaz a kezek használatára is, nem vagyunk egyformán jobb- és balkezesek – kezdte Szikora Melinda, egy balkezes termékeket forgalmazó üzlet tulajdonosa.

Egy balkezes nemcsak az ollót fogja a másik kezében, a kávékiöntőt is fordítva tartja. A legelvetemültebbek pedig még a számítógép egerét is a másik oldalon használják.

Luxus a másság

A balkezeseket régen üldözték, kívülállóként tekintettek rájuk másságuk miatt. Az iskolában még át is szoktatták a gyerekeket a jobb kezükre. Mára ez már nem divat, sőt egyes cégek igyekeznek rájuk is gondolni és nekik megfelelő eszközöket fejleszteni, ugyanis a föld népességének tíz százalékát érinti a dolog. Főleg papír-írószer boltokban itthon is egyre több balkezes terméket látni, jóval drágábban persze. – Vannak olyan eszközök, amikből balkezes változat Magyarországon nem kapható. Ezeket külföldről kell beszerezni, aminek többletköltségei vannak. Ezért kaphatók drágábban.

A hatalmas összegbeli eltérést az okozza, hogy azok a gyártók, akik a balkezesekre is gondolnak, egy magasabb minőséget képviselnek, márkás, drága termékeket árulnak alapból. Sokan a jobbkezesek közül sem engedhetik meg maguknak, hogy ennyit költsenek egy-egy használati tárgyra – szögezte le a Borsnak Szikora Melinda, egy balkezes eszközöket forgalmazó bolt tulajdonosa.

Amit mindenképp be kell szerezni

Olló: Azokra kell gondolni, amelyeken más méretű lyuk van a hüvelyk­ujjnak és a többi ujjnak. Ezek kifejezetten kényelmetlenek a balkezesek számára, mert ők fordítva próbálják megfogni, így használat közben nyomja a kezüket. Ha meg elfordítják, akkor nem jól állnak az élek, nem lehet vele szépen vágni.

Toll: A balkezesek a papíron tolják a ceruzát, ezáltal mintegy véső, működik a ceruza hegye. A jobbkezeseknél ez a probléma nem jelentkezik. A papír „felvésése” jelentős többletmunkával jár, erősen terheli az izmokat, fárasztja a kezet. Ezért fontos, hogy a lehető legjobban könnyítsük, segítsük a kéz munkáját. Erre megoldás lehet például a papírhoz minél nagyobb szöget bezáró íróeszköz (pl. görbített hegyű golyóstoll) használata – írja a Magyarországi Balkezesek Egyesülete az eszközöket bemutató tanulmányában.

Vonalzó: a balkezesek pont a másik irányból takarják ki a papír széleit, mint a jobbkezesek, ezért a vonalzót is másképp használják. Fordítva, vagy balkezes vonalzót használnak, amin fordítva vannak a számok.

Megváltozik a testtartásuk

Megváltozik a testtartásuk Azzal, ha a balkezes nem a megfelelő eszközt használja hosszú távon, káros eredményei lehetnek. Ahhoz, hogy lássák, mit írnak, és ne kenjék szét a tintát, elkezdik másképp tartani a kezüket, amitől megváltozik a testtartásuk, ez pedig gyulladást, hosszú távon deformációt okozhat a testükben. – A gyerekek még nagyon rugalmasak, megoldják a problémákat. Ez igaz a balkezesekre is. Igyekeznek megfelelni, mindent ugyanúgy csinálni. Ez nagyobb figyelmet igényel tőlük, többet kell koncentrálniuk, lassabban haladnak. Nekik szánt eszközökkel ez elkerülhető – mondta Melinda.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.