Hétfőtől újra átcsoroghat Battáról Tökölre

Hétfőtől újra átcsoroghat Battáról Tökölre

komp
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 10. 11:30
Egy új üzemeltetőnek hála hétfőtől újra jár a komp a Dunán Százhalombatta és Tököl között. Ezzel háromnegyed órát spórolhatnak az autósok.
B. B. A.

Július végén még arról írtunk, hogy hosszú évtizedek után leáll a kompközlekedés a két Pest megyei település, Tököl és Százhalombatta között. Akkor még nem lehetett tudni, meddig kell az autósoknak a mindössze 5–6 perces út helyett 50–60 perces kerülőt megtenni, ha Tökölről Battára vagy vissza szeretnének jutni. Ám nem is kellett olyan sokat várni a jó hírre: augusztus 12-én, hétfőn már újra jár a komp.

Mint megírtuk: jó néhány éven át az egykori tököli képviselő, a nyugdíjas Lerner János üzemeltette a kompot. János azonban egyre romló egészségi állapota miatt (is) kénytelen volt végleg kikötni. Tegnap ottjártunkkor csak az üres battai révház előtt pihenő fekete kutyus emlékeztetett arra, hogy komoly élet folyt a kikötőnél, kellett az őrző-védő. János ugyan Tökölön élt, de a komp miatt a battai révházba költözött. Idén nyáron azonban nem bírta tovább, hazament, hogy teljes nyugalomban töltse pihenőéveit. A Bors most megtudta: hétfőtől az ecseri komp üzemeltetője, Kővári Ferenc veszi át Jánostól a stafétát. 

– Szeretnénk itt is jól szerepelni. A komp óránként fog majd indulni Százhalombattáról reggel 6 és este 8 óra között. Tökölről minden óra 5 perckor indul majd vissza – tájékoztatott bennünket Kővári Ferenc. 

Tököl polgármestere, Hoffman Pál a Bors érdeklődésére elmondta: nagyon örül, hogy újra beindul a Dunán a közlekedés a két város között. 

– Megnyugtató, hogy olyan ember vette át az üzemeltetést Jánostól, akinek már van ebben tapasztalata. Úgy tudom, hogy terveznek egy kis büfét is nyitni a tököli oldalra, ahol üdítőt, fagyit és sört is lehet majd kapni – újságolta a polgármester, aki elmesélte: az első olyan hazai kompok között volt a tököli, amik magánvállalkozóval üzemeltek. A két város között egyébként évszázadok óta van vízi összeköttetés, bár nagyon régen csak személyszállítás volt a két part között. 

Egyelőre egy kisebb komp jár majd, de ha szükséges, pótjárattal átviszik a várakozókat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.