Harsányi Levente: Megfejthetetlen a női szépség titka

Harsányi Levente: Megfejthetetlen a női szépség titka

Harsányi Levente
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 31. 09:00
Harsányi Levente lesz a Tündérszépek szépségverseny házigazdája. A tévés a végső döntő felkészítőtáborában tanítja majd a hölgyeket többek között arra, hogyan szabaduljanak meg a lámpaláztól.
Hu-Zo

Meg tudja mondani, hány szépségversenyen volt eddig műsorvezető?

Pontosan nem, de a szám jóval több, mint tíz. Voltak Város szépék, Playmate-gálák, Miss Hungary, de még Miss Plasztik is, ahol alapkövetelmény volt, hogy valamilyen szépészeti beavatkozás legyen a jelentkezőn. Még olyan is, ahol egymás után két különböző versenyt ugyanaz a lány nyert. Szeretek ott lenni ezeken és a „mondd, te kit választanál” gondolatban elmerülni. Figyelem, hogy a zsűri minek alapján választja ki a legszebbek közül a királynőt.

És van recept?

Biztos nincs. Az ítészek közül mást vesz figyelembe a fodrász, a plasztikai sebész, a koreográfus, a sminkes, a fotós, én meg „csak” férfiszemmel nézem a lányokat. A pillanatnyi állás szerint nálam mindenki közül Harsányi Lilla a legszebb, a négy­éves kislányom –mondja nevetve. – A legjobb döntés egyébként akkor születik, ha a közönség és a zsűri szavazatai összecsengenek. Megjegyzem, én is gyakran száz feletti szavazatot kapok, amit a szerkesztők vidáman a fülemre mondanak – teszi hozzá nevetve.

Szereti beszéltetni a lányokat a pódiumon?

Igen, és fontosnak is tartom. Sok minden kiderül a személyiségükről. Nincs annál üdítőbb, mint amikor egy szép nő értelmes dolgokat mond. Ott leszek a Tündérszépek felkészítőtáborában, és igyekszem majd hozzászoktatni őket a szerepléshez, hogy ne legyenek lám­palázasak, mert az so­­kat ront a tel­jesítményen. Kommunikáció szakon végeztem, ennek a módszerét ott elsajátítottam és később még tanítottam is.

Megfigyeltem, hogy a szépségversenyeken a legszebbek közé került lányok többnyire hasonló karakterek. Sorszám nélkül össze is keverhetők. Ez miért lehet?

Valószínűleg már a válogatásnál figyelnek a nemzetközi trendekre. Én jobban híve lennék a teljesen különbözőknek is, ha csak a hajra gondolok, lenne fekete, vörös, szőke, barna. Színesebb lenne a verseny.

Önnek van ideálja?

Nincs. Sokszor azok a nők tetszenek, akikről nem tudom megmondani, miért is látom őket szépnek. Fontos, hogy értelmes legyen, mert meggyőződésem, hogy egy normális férfi nem tud buta nővel élni, és ez oda-vissza igaz. Azután az összkép dönt, nem a részletek, mint a szem, a száj, a haj, az alak. Ha vágyat ébreszt, ami mindent elnyom, ő az igazi szépség. Hogy ugyanúgy fejt-e keresztrejtvényt, vagy ugyanazt az ételt szereti-e, mint én, – bár nem örülök, ha el­eszi előlem – másodlagosak, később alakulnak ki. 

Legyen ön a 2020-as Tündérszépe!

Keressük az ország legszebb lányát! Már lehet jelentkezni a 2020-as Tündérszépek szépségversenyre. Ha ön vagy rokona elmúlt 16 éves, de még nem lépte át a 30-at, itt a remek alkalom, hogy megmutassa magát! Nem kell mást tennie, csak felkeresni a www.tunderszepek.hu weboldalt, kitölteni a jelentkezést, bejelölni, hogy melyik megye színében szeretne indulni, és feltölteni magáról pár fotót. Ha úgy érzi, a képei nem túl minőségiek ahhoz, hogy jól szerepeljen, csak ikszelje be a jelentkezés során azt, hogy ingyenes profi fotósorozatot igényel! Itt az ugródeszka, hogy megismerje az egész ország, ráadásul értékes ajándékok és utazások várnak a legszebbekre.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.