Bankkártyás anomália: Hibás terminál miatt tűnt el 10 ezer forint

Bankkártyás anomália: Hibás terminál miatt tűnt el 10 ezer forint

bankkártya
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 10. 11:30
B. B. A.

Ártatlan vásárlásnak indult, jó nagy galiba lett belőle. Krisztina Budapesten egy 14. kerületi kínai üzletbe tért be vásárolni, ahol a bankkártyaterminál kétszer vonta le a vételárat, összesen húszezer forintot. Most pedig futhat a pénze után.

Már a Krisztina előtt álló hölgynél is akadozott a rendszer, de az eladó nem említette, hogy gond lehet a terminállal, sőt többszöri kérdésre is azt hajtogatta, semmi baja. Amikor azonban Krisztina fizetett volna, a blokk nem jött ki. Újra bepötyögte a PIN-kódját – a vásárlás tízezer forintról szólt –, de nem történt semmi. Többszöri unszolására végül kinyitották a terminál tetejét, amire rájöttek, nincs benne papír. A vásárlás aztán sikeres volt, de kiderült: kétszer is az volt. A vásárló jelezte az üzletnek, kikérte a banktól a kivonatot, amit bevitt személyesen, így igazolni tudta, hogy ugyanazon a napon, alig néhány másodperc különbséggel ugyanazt az összeget vonták le a kártyájáról. Az üzletvezető azonban nem volt hajlandó visszafizetni a pénzt: arra hivatkozott, hogy náluk nem látszik a dupla levétel.

A Borsnak nyilatkozó jogászt szerint a boltnak kötelessége visszaadni a pénzt.

– Itt a bankkártyás terminál problémáját az okozta, hogy nem volt benne papír, ez pedig a vállalkozás felelőssége – szögezte le a Borsnak dr. Kiss-Benedek Damarisz, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének jogásza. 

– Az igazoláshoz elegendő a bankszámlakivonat. Ha ez megvan, akkor a vásárló jogosult a két vételárból az egyiket visszakapni. En­nek a módjáról nekik kell megállapodni. Lehet visszautalás, készpénz is. A bank nem ad­hat ki arra vonatkozóan információt, hogy milyen mozgás van a fogyasztó bankszámláján, vagyis arra feleslegesen vár az üzletvezető – magyarázta a Borsnak a szakértő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.