Aktuális

A gyászoló család döbbenetes állítása: Öngyilkosságnak álcázták Sarolta megölését

Bors

Létrehozva: 2019.07.23.

A nyomozás szerint saját életét oltotta ki a 22 éves debreceni nő, családja azonban biztos abban, hogy megölték. Azt is sejtik, ki a gyilkosa.

A 22 éves Ba­logh Sarolta korábban évekig külföldön dolgozott, de a tragédia idején – 2014-ben – az édesanyjával és ötéves gyermekével lakott Debrecenben. Szeretett élni, több jövőbeni terve is volt.

Német férfi barátját hívta kétségbeesve

A végzetes hétfői nap előtt, pénteken ment át az egyik, szintén debreceni férfi ismerőséhez a fiatal anyuka. Gyakran töltöttek időt együtt, haza azonban ezúttal nem érkezett.

– Ígérete szerint pont hétfőn jött volna haza. Még egy taxit is hívott délelőtt, de a házból valaki más ment ki a sofőrhöz, és közölte: Saci nem megy sehova – emlékezett vissza a Borsnak az elhunyt nő testvére, Mária.

– Mint utólag megtudtam, délben még együtt lángosozott ezzel a férfival, egy órakor azonban felhívta egy kedves ismerősét, egy idősebb német férfit, aki amolyan apafigura volt számára, Sacira a lányaként tekintett. Többször küldött is neki pénzt, hogy támogassa. Őt hívta kétségbeesetten, hogy küldjön most is pénzt, mondván: „ezek megölik”. A német azonban nem vette komolyan a segítségkérést, így nem teljesítette a kívánságot – magyarázta a testvér.

Saci ekkor még a fenyegetőző is­merős házában volt, ahonnan a házigazda elhajtott egy kocsival, és balesetet szenvedett. Erről Sa­ci telefonjára érkezett egy SMS is. A férfi azután visszatért a házba, ahol Saroltát – a hivatalos ver­­­zió szerint – már felakasztva ta­­lálta. Levágta a redőnyzsinórról, csak utána hívott segítséget. – Vé­­leményünk szerint egy színjá­ték volt az egész. Saci miért nem távozott onnan, amíg egyedül volt, ha egyébként félt? Szerintem épp azért, mert akkor már halott volt – állítja a Borsnak Mária.

Több sérülés volt Sarolta testén

Az eljárást azóta lezárták, a rendőrség szerint idegenkezűség nem merült fel, Sarolta önszántából vetett véget az életének. A bizonyos ismerős pár nappal később elküldte a családnak a lány ruháit és a telefonját, amiben azonban testvére állítása szerint csak az az egy üzenet volt elérhető, amit a balesetről küldtek neki. Sarolta családja képtelen elhinni, hogy szerettük ön­szántából vetett véget az életének. Megkeresték a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesületet, hogy segítsenek kideríteni az igazságot. Az iratok átta­nul­mányozása után az egye­sület álláspontja egyértelmű, szerintük Sarolta nem lehetett öngyilkos.

– A boncolást végző szakértő szerint több horzsolás, zúzódás ás tűszúrások nyomai is voltak a testén, ezek keletkezésének idejét azonban nem vizsgálták. Véleményünk szerint könnyen elképzelhető, hogy az áldozat a halála előtti védekezésben szerezte a sérüléseket – magyarázta Vidák Aladár, az egyesület elnöke, aki indítványával szeretné elérni, hogy a nyomozást sürgősen rendeljék el újra.

Még egy ember halt meg ugyanígy

– A helyszínen ujjlenyomatot és DNS-mintát sem rögzítettek, de még az elhunyt családját sem hallgatták ki, így a házigazda pénzkövetelésével kapcsolatos életveszélyes fenyegetőzése egy új körülmény. Továbbá azt is ki­fogásoljuk, hogy a telefonját sem vizsgálták meg – tette hozzá a jogvédő.

Balogh Sarolta tízéves gyermekét azóta a nagymamája ne­veli, akit mára édesanyának szólít. A testvér elmondása szerint a tragédiának otthont adó házban két éve egy másik akasztásos haláleset is történt, amit szintén öngyilkosságnak minősítettek.

– Elbúcsúzni sem tudtunk tő­le rendesen, még anyukánk is csak letakarva láthatta. Saci szerette az életét, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy önszántából választotta volna a halált. Semmi oka nem volt rá. Reméljük, sikerül elérni, hogy újravizsgálják a körülményeket – fakadt sírva a Borsnak a hozzátartozó.

Az egyesület tegnap megküldte dr. Petőfi Attilának, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetőjének, valamint a Legfőbb Ügyészségre is az indítványát azt kérve, rendeljék el az újbóli nyomozást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714979713
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714979713
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat