Lassan már egy hónapja találgatják a londoni rendőrök, ki és hogyan végezhetett azzal a két nővel, akiknek a holttestét egy londoni mélyhűtőben találták meg. A rendőrök és a halottkémek korábban azt ígérték, hogy gyorsan megoldást találnak a nem mindennapi halálesetre, azonban erre azóta sem került sor. Korábban már őrizetbe vettek egy középkorú férfit az üggyel kapcsolatban, most újabb lehetséges gyanúsítottra csaptak le: bevitték a 34 éves Zahid Younist, azt a férfit, aki abban a házban lakott, ahol Henit és a másik asszonyt, M. J. Mustafa testét megtalálták. Őt korábban már kihallgatták, de azonnal el is engedték. Csak azzal gyanúsították, hogy megakadályozta a két nő tisztességes temetését.
Most azonban több információ lehet a zsaruk kezében, mivel a férfit előzetes letartóztatásba helyezték augusztus 2-ig. Így szinte biztos, hogy köze van a nők halálához. Heni ismerősei már korábban arról suttoghat, hogy sorozatgyilkos állhat a halálesetek mögött, azt gyanították, hogy Heni rejtélyes párjának is köze lehet a halálához.
– Mielőtt eltűnt, még mondta, hogy új kapcsolata van. Először örültünk, de nemsokára már aggódni kezdtünk, ugyanis ezután tűnt el. Sosem tudtuk meg, hogy ki az a titokzatos lovag – mondta a Borsnak az asszony egyik ismerőse. Hozzátette: szeretnék már eltemetni a nőt.
– Heninek kijár a tisztességes temetés, szeretnénk tőle elbúcsúzni, gondolom, a családja is. Reméljük, hogy hazaszállítják Magyarországra a testét, de az nagyon sokba kerül – tette hozzá a barát. Mint azt a Bors megírta: a két családanya holttestét egy hónapja fedezték fel egy londoni lakás mélyhűtőjében. Henrietta már évek óta eltűnt, míg M. J.-t tavaly május óta keresték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.