Predátorok védik a veresi paradicsomot

Gyakorló háziasszonyként jó pár éve tudom: télen lehetetlen jó paradicsomot kapni. Nem mintha ilyenkor szándékoznék lecsót főzni, de egy-két szem a szendvicsekhez jólesne, de hát nem esik jól, mert nem finom.

„Ez is csak üvegházas” – bólintunk ilyenkor fanyalogva a férjem­mel. Illetve bólintottunk, míg tavaly télen nem találtunk egy magyar fajtát, ami a leghidegebb hónapokban is napfényízű, édes, roppanós. Titkot és rafinériát sejtettem, hiszen mindannyian tudjuk: télen nem lehet paradicsomot termeszteni. Meg kellett hát néznem a zacskón szereplő üzemet. Izgatottan írtam az e-mailt a forgalmazónak, a Veresi Paradicsom Kft.-nek. Már a telefonban elhangzott, hogy úgy készüljünk: védőruhát kell felvenni. Sima ügy – gondoltam –, milyen figyelmesek, nem akarják, hogy piszkosak legyünk. Na hát ez nem így van, a paradicsomokat védik tőlünk és az esetleges kórokozóktól, amik rajtunk lehetnek.

Szeretettel gondoskodnak a növényekről, mert hiszik, hogy a magyar emberek megérdemlik télen is a jó minőségű magyar paradicsomot. Pedig ez nem egyszerű feladat, de megpróbálták, mi pedig megnéztük, hogyan sikerült. Ugyanis a 2018–2019-es téli időszak volt az első, amikor a mínuszokban is növesztették az ízletes piros bogyókat.

Kezdeti nehézségek

– Sok mindent tanultunk az elmúlt pár hónapban. Voltak meglepetések, nehézségek, amiken át kellett lendülni, de ott voltunk a boltokban. Például a beporzást poszméhekkel végezzük, kivéve abban a három hétben, ha valami miatt nem hajlandóak dolgozni, és nekünk kell körbejárni kézzel beporozni száz­ezer virágot hetente – említett egy tényleg megtörtént esetet Márkus Zsolt, amikor az üvegházban voltunk.

Elmesélte az okát is: a nap olyan alacsonyan sütött, hogy a méhek nem mentek fel a virá­gokig, ezért feltették a kaptárakat öt méter magasba, de nem vízszintesen, ezért ettől kifolyt a nektár, és ahelyett, hogy hordtak volna, csemegéztek bent a kaptárban.

A földi paradicsom

Már a tárgyalóban is ámultunk fotós kollégámmal, miközben hallgattuk Zsoltot, aki mindent elmesélt a cégről, és próbált minket felkészíteni arra, hogy mire számíthatunk, ha bemegyünk az üvegházba. Ahogy teltek a percek, egyre kevésbé bírtam figyelni, a szoba egyik fala ugyanis tiszta üveg, ami mögött az egyik üvegház húzódik, az égig érő paradicsombokroktól olyan érzése van az embernek, mintha valóban a földi paradicsomban lenne.

Akár egy kutatóközpont

Már alig vártuk, hogy bemehessünk. Gyorsan próbáltuk magunkra rántani a védőruhát, és engedelmesen csattintottuk kezünkre a gumikesztyűt is, hogy minél hamarabb jussunk be az édenkertbe, ami belülről már nem is volt olyan üdítő – a levegő szinte fullasztó. – A levegőbe szén-dioxidot fújunk, hogy a növényeket segítsük a fotoszintézisben. A páratartalom is szabályozott – ma­gyarázta az ügyvezető, amikor megdöbbent arcunkat látta. A bokrokhoz zárt csőrendszeren keresztül szállítják az összegyűjtött esővizet, amihez egy gép patikamérleg pontossággal adagolja a szükséges ásványi anyagokat. A téli időszakban ipari lámpákkal pótolják a hiányzó napfényt, termálvízzel melegítik a házakat, ha szükséges.

Csomó növényegészségügyi vizsgálatot is végeznek: a levelet, virágot, szárvastagságot figyelik. Az adatokat laboratóriumban elemzik. Ezek az adatok összességéből aztán próbálják a legjobbat adni a piros bogyóknak.

– A zárt rendszer miatt jó eséllyel tudunk csak biológiai növényvédelmet alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy hasznos rovarokat telepítünk. Predátornak, ragadozóknak hívjuk őket. És nagyon magas higiéniát tartunk, hogy ne vigyünk be fertőzéseket, vírusokat – magyarázta.

Napillatú télen is

Miután beletörődtünk, hogy a tökéletes termés érdekében más a klíma, amihez kint hozzászoktunk, és biofegyverként bármikor jöhetnek a predátorok, alig vártuk, hogy a színes bogyókat megkóstolhassuk. Az első egy koktélparadicsom volt. Izgatottan vettem kezembe az első szemet: első az illat ellenőrzése volt, hiszen a paradicsomnak jellegzetes napfényillata van az én elképzelésem szerint. Olyan, mint nagypapámé volt kislány koromban a kertben. Nem csalódtam, egyből mosolyra húzódott a szám, és gyorsan beleharaptam. Ahogy szétrobbant a számban, éreztem, hogy kikerekedik a szemem, és már nemcsak mosolygok, hanem boldog vagyok. Igazi ízbombába haraptam. Végigkóstoltuk a jelenlegi teljes palettát, örökre ott tudtam volna maradni, de minőségellenőrt most nem keresnek sajnos. Bocs, papi, az otthoninál is jobb volt.