Napsárga a hasa az érett görögdinnyének

Napsárga a hasa az érett görögdinnyének

szezon
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 29. 13:00
Késve, 1–2 héten belül megjelennek a hazai dinnyék a piacokon, a termelők csak reménykednek abban, hogy ki tudják szolgálni a szezont.
H. R.

Kiélezett verseny tombol a gazdák között, amikor végre beérnek a görögdinnyék. Mindenki küzd, hogy jól járjon. A legnagyobb dinnyeharc Heves megyében dúlt, hat évvel ezelőtt a Bors is beszámolt arról, hogy az egymástól tíz kilométerre fekvő Csány és Hort egymásnak feszült. Idén ismét ellátogattunk a gazdákhoz, hogy felmérjük, változott-e azóta valami.

– Egy időben, egy piacra termelünk, persze, hogy versenyzünk – nevette el magát kérdésünkre Ambrus Zoltán horti termelő, de szerinte már nem túl kiélezett a verseny, mert sokan felhagytak a szakmával.

– Egy egészséges verseny mindig is volt minden dinnyetermelőben. Azonban ma már ez nincs annyira kihegyezve a csányiak és a hortiak között. A környéken minden gazda ismeri a másikat, közösen járunk szakmai konferenciákra, olykor utána összeülünk beszélgetni – vallotta be Meggyesi Milán csányi földjén állva. Úgy gondolja, az utóbbi években nagyot fordult a „dinnyézés”. Sokan felhagytak a termesztéssel, mert gyakran áron alul tudták csak értékesíteni a portékájukat. Így csak az igazán elhivatottak maradtak, akik szeretetből űzik a szakmát.

Még két hét a szezonig

Az első hazai görögdinnyék július 5-e körül jelennek meg a piacon. Ezek többsége még fóliaházas termesztés gyümölcse. A szabad földön termetteket csak július 10. és 15-e között fogját tudni elkezdeni betakarítani a gazdák. Ettől kezdve már többségében magyar dinnyét vásárolhat minden hazai üzletben és piacon.

– A szélsőséges májusi időjárás miatt kéthetes lemaradásban vagyunk, de nem panaszkodom, nekem szerencsére ezen kívül nem sok károm keletkezett a sok csapadék miatt, nem úgy, mint másoknak – kezdte a Borsnak Meggyesi Milán csányi dinnyetermelő gazda. – Az árak alakulását most még nem lehet megjósolni. Függ a gazdák idei költségeitől és attól is, hogy a fogyasztók mennyit hajlandóak fizetni kilónként. Azt viszont már most is tudom, hogy az idén finom lesz a termés, legalábbis egyet a fiúk megkóstoltak a napokban és hiába, hogy még rózsaszín volt, nem szép piros, de így is elég édes volt. Úgy gondolom, hogy magas lesz idén a dinnyéink cukorfoka, szuper minőségű terméket fogunk tudni szállítani – véli Milán.

A horti földeken is hasonlóan látják a helyzetet.

– A környékünkön a szüretet csak később fogjuk tudni elkezdeni, mert túl hideg volt májusban. Szerencsére ez a termésnek nem ártott, jó lesz az idén is – mondta Ambrus Zoltán horti dinnyetermelő. – Valószínűleg július 16–17-e körül fogok tudni elkezdeni szüretelni. Megvárom, míg teljesen beérnek a dinnyék, hiába útóérő fajta, akkor a legjobb az íze, ha a földön érik be – magyarázta kollégánknak.

A szín és a hang árulkodik

Mindenki más technikára esküszik, ha válogatásról van szó. Van, akik kopogtatással, mások a dinnye héjának barázdáltságából, míg megint mások a színéből tudják megjósolni, hogy biztosan érett-e a gyümölcs. Az általunk megkeresett termelők elmondták, ők hogyan szelektálják a szüretre érett darabokat.

– Nekem nincs jó hallásom – mondja viccesen a csányi termelő. – Én a színéből tudom megállapítani, hogy mikor jó. A csíkos fajtánál a világos ívek szinte teljesen fehérek, márványos mintázatúak. A gyümölcs alja pedig a föld melegétől megsárgul. Utóbbi az egyszínű dinnyékre is igaz. Tehát azt javaslom, ha érett dinnyét akar, akkor sárga hasút válasszon.

A horti gazda pedig inkább hangra megy. – Lőrinc-nap (szeptember 5.) környékén az alábbi trükknek is hasznát fogja venni: a kopogtatással, paskolgatással nem csak azt lehet megállapítani, ha egy dinnye érett, azt is, ha túlérett. Ha már tompán kong, és elnyeli az ütés hangját, akkor annak a belseje megszakadt, vagy kásás – árul el egy újabb titkot a termelő.

Logót kell biggyeszteni a gyümölcshéjra

Azok, akik világ életükben dinnyével foglalkoztak, az importot azonnal kiszúrják.

– Ha elém tesznek egymás mellé mondjuk olasz, görög és magyar görögdinnyét, akkor a színük alapján megmondom, melyik a hazai. A magyar földön termett görögök sötétebbek. De azoknak, akik biztosra akarnak menni, azt javaslom, hogy olyan termelőnél vásároljanak, akiben megbíznak – tanácsolja a Bors olvasóinak a csányi gazda, Milán.

Ezen kívül a termelői címke is segít. A magyar gazdáknak fel kell logózniuk a portékájukat, és a boltoknak is fel kell tüntetniük a származási országot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.