Magyar Nemzet - Végső búcsút vesznek a Hableány matrózától és kapitányától

Magyar Nemzet - Végső búcsút vesznek a Hableány matrózától és kapitányától

hajóbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 28. 08:13
Hamarosan végső búcsút vesznek a hajókatasztrófát szenvedett Hableány kapitányától és matrózától a Dunán - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet. A cikk arra is kitér, hogy szakértők szerint a tragédiához nagyban hozzájárulhatott a Viking Sigyn speciális orra, amely 8-10 méteres hosszúságú, víz alatti torlóhullámokat vetett maga előtt, és ezek fordították a szállodahajó elé a magyar sétahajót.
MTI

Hajós temetést rendeznek hamarosan a Hableány két magyar áldozatának, L. László kapitánynak és P. János matróznak. A Magyar Nemzet úgy tudja, a munkatársaik hamvait tartalmazó urnákat napokon belül a Panoráma Deck Kft. hajóiról fogják a Duna budapesti szakaszán a folyóba süllyeszteni. P. János a hajózás előtt a szolnoki mélységi felderítők századosaként szolgált, ezért a hajós szertartás alatt katonai tiszteletadásra is sor kerül.

Tóth Mihály, a Panoráma Deck Kft. szóvivője közölte: a cég állja a hajós temetés teljes költségét, a szertartás részleteiről pedig pénteken tájékoztatják a sajtón keresztül a közvéleményt.

A Magyar Nemzet több független hajózási szakemberrel egyeztetve rekonstruálta a tragédia pillanatait. A Viking Sigyn a szabálytalan előzés közben éppen akkor érte utol a Hableányt, amikor a kirándulóhajó a Margit híd pesti szakaszának középső pillérnyílásán át akart hajózni. A Viking típusú hajók felépítése miatt az orrkúp 8-10 méter hosszú, víz alatti torlóhullámot tolt maga előtt a Hableány irányába. A torlóhullám - mivel a két hajó nyomvonala túl közel esett egymáshoz - az utolérés pillanatában a Hableány farát jobbra, a part felé lökte. Mivel a két hajó közötti - a meghosszabbított menetvonaluk között merőlegesen mérhető - oldaltávolság jelentősen kisebb, rövidebb volt a Hableány hosszánál, a kirándulóhajó balra vágódó orra és tatja a Viking Sigyn elé került. A keresztbevágódást gyorsította a hegymeneti sebesség és a vele szemben ható áradó Duna folyássebessége. A Sigyn az orrkiképzése miatt lefelé nyomva letarolta a Hableányt. A szállodahajó ekkor már nem tudott kitérni balra, és 200 méterre a híd előtt sem volt képes jelentősen lassítani, mert ha kitér a folyó sodorirányából, úgy a hídpillérnek ütközik, ha pedig lassít, olyan sodródásba kerül, hogy emiatt keresztbe fordul.

A szakértők sem értik, hogyan fordulhatott elő, hogy amikor egy ekkora hajó előzött, nem adott ki figyelmeztetést a többi hajónak. Véleményük szerint a nyomozóknak azt is elemezniük kell, hogy nem volt-e úgynevezett kényszerítő menetidő-elvárás a hajóval szemben. Például sietnie kellett, nehogy beragadjon a főváros belső szakaszán, mert az áradás miatt már nem fért volna át a hidak alatt. A szakértők egyértelműen leszögezték: a Viking Sigyn másodikként érkezett a híd alá, amit nem tehetett volna meg, s nem haladhatott volna be a pillérnyílásba úgy, hogy a Hableány már ott tartózkodott - ismerteti a napilap.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.