Gyilkosság Modenában - Másfél éve fekszik olasz halottasházban Arietta

Gyilkosság Modenában - Másfél éve fekszik olasz halottasházban Arietta

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 28. 05:10
<p>Tizennyolc hónapja fekszik az otthonától több mint ezeregyszáz kilométerre egy olasz hullaházban Mata Arietta, az a 24 éves magyar lány, akit Modena közelében gyilkoltak meg.</p>
Bors

A nyomozást a zsaruk már befejezték, az áldozat családja már rég hazahozhatná a holttestet, de a több millió forintra rúgó költségekre nincsen pénzük.

Kétmilliós szállítás

A Borsod megyei kistelepülésről származó lány családja korábban közölte a konzulátussal, hogy nagyon szeretnék őt tisztességesen eltemetni, de sajnos nincs elég pénzük a szállításra. A napokban több olasz lap is elővette az „elfeledett lányként” emlegetett Arietta tragikus történetét. Azt írják: két karitatív szervezet is összefogott annak érdekében, hogy összegyűjtsék a pénzt a lány tisztességes temetésére és az esetleges hazaszállítására. A Borsnak sikerült beszélnie Arietta édesapjával, aki elmondta: örül neki, hogy hamarosan végre lezárulhat a lányának méltatlan kálváriája.

– Körülbelül két hónapja kérdezték meg tőlünk, hogy hozzájárulunk-e ahhoz, hogy a lányunkat elhamvasszák. Több mint kétmillió forint lenne a holttest hazaszállíttatása, de sajnos nekünk nincsen ennyi pénzünk. Azt mondták, ebben a hónapban meg is történhet a szertartás, de még nem kaptunk értesítést. Azt kértem ugyanis, előtte szóljanak, hogy legalább egy gyertyát tudjak gyújtani itthon érte – mesélte a Borsnak Mata Fe­renc. – Természetesen a hamvait is szeretnénk magunk mellett tudni, de sajnos kiszolgáltatott hely­zetben vagyunk – tette hozzá a gyászoló apa.

Vonat elé vetette

Ahogy arról többször is beszámoltunk: az örömlányként dolgozó Arietta holttestére ta­valy januárban bukkantak. Pasquale C. a kocsijába csalta, ahol dulakodni kezdtek. A nő ellenállt, futásnak eredt, de az ötvenéves támadó elkapta és megfojtotta. Egy darabig autózott a holttesttel, végül a vonatállomáson az érkező szerelvény elé vetette, hogy úgy tűnjön, a lányt a vonat gázolta halálra.

A zsaruk egyébként 220 ezer forintnak megfelelő eurót foglaltak le a gyilkostól, amit Ariettától szedett el. Később kiderült: C.-t 28 évre ítélték 1994-ben, miután egy idős pénztárosnőt megkínzott és megölt egy milánói lakásban. Tőle hétszáz­ezer olasz lírát vitt el. Végül 23 évet ült börtönben, szabadulása óta raktárosként dolgozott.

Hol van a kisgyermek?

Arietta a halála előtt hat évvel költözött el a családjától, akikkel telefonon keresztül rendszeresen tartotta a kapcsolatot. Utoljára a tragikus események előtti hónapban kommunikáltak.

– Azt mondta, már lassan haza szeretne jönni végleg, de sajnos erre már nem volt lehetősége. A kamerában mutatott egy kisgyermeket, akinek az apja elmondása szerint a lakótársa volt. A gyerekről a halála óta nem tudunk semmit, de adott esetben szívesen felnevelnénk mi is – magyarázta Ferenc, aki a közeljövőben egy ügyvéd segítségével harcolna kártérítésért a lánya halála miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.