Vége a gyerekjátéknak a 4-es metrón!

Vége a gyerekjátéknak a 4-es metrón!

közlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 04. 13:30
B. B. A.

Többé nem játszhatják el a gyerekek, hogy ők vezetik a budapesti 4-es metrót. Kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt nagy élményt nyújtott, hogy a letakart vezetőpulton üldögélve, látva az alagutat úgy érezhették, ők a sofőrök a vezető nélküli metróban.

A BKV most tiltó matricákat ragasztott a burkolatra, ezzel is nyomatékosítva: tilos odaültetni a gyereket. A társaság a Borsnak azzal indokolta a döntést, hogy szerintük ugyanolyan veszélyes ott utazni, mint bekötött biztonsági öv nélkül ülni az autó első ülésein.

„A jármű hirtelen fékezésekor a gyermek könnyedén előrebukhat, és feje a szélvédőüvegbe csapódhat, míg lába a pultfedél és a szélvédő közé szorulhat. Mindkettő súlyos sérüléseket eredményezhet. Az állomásokon szolgálatot teljesítő biztonsági őrök – amennyiben észlelték ennek megtörténtét – eddig is kérték a kísérő felnőttektől a gyermek(ek) levételét” – közölte a Borssal a közlekedési társaság. Az index.hu-nak egy elkeseredett anya azt írta, ötéves gyermeke óriási élménnyel gazdagodott, mi­vel eljátszhatta, hogy ő vezeti a metrót.

– Mivel nem a vonal közelében lakunk, idén először mentünk arra, és szomorúan tapasztaltuk, hogy tiltó matricák kerültek kihelyezésre, ezzel hazavág­va az egész élményt – mondt­a el az anya a portálnak.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.