Aktuális

Hétköznapi hős - két keréken érkezik a jókedv és vidámság

H. R.

Létrehozva: 2019.05.19.

<p>Ha kell, elkísérnek az iskolába, vagy plüssöket gyűjtenek a Szelíd Motorosok. Most megmozdították az egész országot a jó ügy érdekében.</p>

Egy kis apróságért cserébe hatalmas mosolyt adnak vissza a kórházban fekvő beteg gyerekek – ennél több pedig nem is kell a Szelíd Motorosoknak, hogy két kerékre pattanva azonnal segítsenek. Idén már többedszerre teszik elviselhetőbbé támogatóik segítségével több ezer kis páciens hétköznapjait. Az idei összefogás még az ő várakozásaikat is felülmúlta.

– Eleinte alig több mint százan voltunk, de már több mint ezer tagunk van, ez részben ennek az akciónak is köszönhetô. Megmozdítottuk az egész országot. Jó nagy meglepetés volt. Éjszakákon keresztül válogattuk az adományokat. Raktárat szerveztünk és mosodát kerestünk – mesélte lelkesen a Vasárnapi Borsnak Szakács Éva, az esemény főszervezője, aki egy éve került kapcsolatba a szervezettel.

– Először támogató lettem és idővel egyre több feladatot vállaltam. Pedig én nem is mo­torozom. Már sokan felajánlották, hogy segítenek megszerezni a motoros jogsit, de nekem jó ez így. És valójában a többieknek is, mert így ha bármit vinni kell, az autómba pakolhatunk. Sok vicces pillanatot je­lentett, ahogy a többiek próbálták felrögzíteni a motorjaikra a plüssöket – folytatta Éva, hozzátéve: még az átadást megelőző éjjel is  mosták a plüssöket, hogy átadhatók legyenek másnap a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kis betegei számára.

Összesen 500 zsák plüss gyűlt össze: Ausztriából és Szlovákiából, cégektől, magánemberektől, iskoláktól, óvodáktól  is érkeztek szőrmókok. Ez olyan sok, hogy nem csak egy kórházban, hanem országszerte más intézményekben is tudnak segíteni a Szelíd Motorosok. Eddig a fővárosban 7, míg vidéken 5 helyen már meglepték a gyerekeket, de még mindig maradt plüss, úgyhogy több kórházzal is egyeztetnek. Voltak, akik játékokat hoztak, azokat a gödi óvodába vitték, a Cseppkő otthonban pedig a gyerekek a motorokat is megnézhették, kipróbálni az idő miatt nem lehetett.

A zaklatásokat sem bírják

Három éve indult útnak egy civil kezdeményezés Heves megyében. A magukat csak Szelíd Motorosoknak nevező csapattagok legfőbb célja, hogy a zaklatásokat és egyéb erőszakos eseteket megelőzzék. Segítsenek azokon, akik egyedül nem boldogulnak. Az egyik legrégebbi és rendszeres kezdeményezésük pedig, hogy plüssfigurákat gyűjtenek a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben fekvő gyerekeknek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715059511
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195160_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715059511
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715059511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715059511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715059511
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?