Eltűnt az érettségiző Bendegúz irata

Eltűnt az érettségiző Bendegúz irata

táska
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 08. 09:30
Egyetlen táska tűnt el a lovas kocsiról, ezzel tönkretéve egy fiú egész eddigi életét. Az érettségi előtti héten lopták el Bendegúz táskáját a jegyzeteivel és személyes dolgaival együtt.
H. R.

Már javában zajlanak az érettségik. Több 10 ezer diák készült erre a hétre, de nem mindenki számára ment zökkenőmentesen. Zana Bendegúznak a sors szólt közbe. A szerenád éjjelén eltűnt az iskolatáskája a kulcsával, minden könyvével, jegyzetével és iratával együtt. Még az is kétségessé vált, hogy egyáltalán beengedik a vizsgákra.
Szerenádozni indultak a Csongrád megyei, szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjai csütörtök este.

Mindenki a lovas kocsin hagyta a holmijait, köztük Bendegúz is. Már rég úton voltak, amikor észrevette, hogy nincs meg a táskája. Csak az övé tűnt el. Mindent  hátrahagyva indult, hogy megkeresse. Hiszen az egész élete benne volt! Az iratok, a jegyzetek, a telefonja és ezekkel együtt fontos emlékek vesztek oda. Bejárta az útvonalat, amin addig mentek, kérdezgette a járókelőket, hátha látták a táskáját, de sajnos nem járt eredménnyel.

– Az bánt, hogy összességében azért 200 ezer forint érték volt a táska és a benne lévő dolgok, ezért pedig nem én, hanem a szüleim dolgoztak meg. Nem szoktam semmit se elhagyni, vi­gyázok a dolgaimra – vallotta be Bendegúz.

A fiú nem tiltotta le egyből a bankkártyáját, így a tolvaj használta azt egy dohányboltban. Ezt kihasználva még egy utolsó kísérletet tett, hogy egymás közt megoldják a dolgokat. A közösségi oldal segítségével próbált meg üzenni a „becsületes megtalálónak”, hogy adja le a táskát, és akkor nem tesz feljelentést a rendőrségen. Sajnos hiába ment Bendegúz a felajánlott átadási helyre, nem talált ott semmit. Kénytelen volt másnap a rendőrségre menni, és a feljelentés után új papírokat csináltatni, mert személyi nélkül nem engedték volna be az érettségire. Ez alapján és a vásárlás nyomán a rendőrségnek is könnyebb lesz elindítani a nyomozást a tettes ellen. Az okmányirodában kiállított ideiglenes személyi igazolvánnyal jelentkezhetett az emelt szintű magyarvizsgára. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.