Elejtette az orvos a koraszülöttet, a felelősséget mégsem vállalja - videó

Elejtette az orvos a koraszülöttet, a felelősséget mégsem vállalja - videó

felelősség
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 06. 22:00
Bors

Az Arizónában élő Derrick Rodgers élete legcsodásabb és legmeghatározóbb pillantát vette fel, amikor felesége, Monique február 14-én életet adott ikreiknek. Az egyik orvos azonban a nagy sügés-forgás közepette kiejtette a kezéből az egyik parányi kislányt, Morgant, aki az asztal szélére esett.

A videón úgy tűnik, hogy nem esett nagy baja a koraszülött kislánynak, ám napokkal később kiderült: tévedtek. Amikor tizenkét nappal később végre hazavihették mindkét lányt, Morgan hányni kezdett és remegett. Azonnal berohantak vele egy másik kórházba, ahol kiderült, agyvérzés okozza a szörnyű tüneteket, melyet minden bizonnyal az esés okozott.

A felháborodott szülők válaszokat követelnek a kórháztól, hogy hogyan történhetett ez meg, és miért nem vizsgálták meg az újszülöttet a baleset után azonnal. A szülészorvos azonban – a szülők állítása szerint – nem volt hajlandó beszélni velük, pedig a felháborodott apa szemtől-szemben is kérdőre vonta őt. Egyelőre a kórház sem kért tőlük bocsánatot a történtekért, de közleményben tudatták, hogy vizsgálják az esetet. Azt próbálják kideríteni, hogy a kislány valóban a balesetkor sérült-e meg, vagy később alakult ki nála a súlyos állapot. 

A szülők végső kétségbeesésükben osztották meg a videót a balesetről, mert úgy érzik, a kórház vezetősége csak húzza az időt, és megpróbál kibújni a felelősség alól. 

Morgant csak augusztusban tudja fogadni egy specialista, aki képes megmondani, mennyire súlyos a gyermek állapota, és milyen gyógykezelés segíthetné a felépülését. A szülők jelenleg abban reménykednek, hogy találnak valakit, aki hamarabb elvállalja a gyermek kezelését. 

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.