Aktuális

Az év fagylaltja: Trónra jutott a Piemont Királya

Hetes Réka

Létrehozva: 2019.05.25.

A Piemont Királya lett a király az Év fagylaltja országos cukrászversenyen és fesztiválon. Az Év fagylaltját már két évtizede megválasztják itthon, ám ennek kapcsán először rendeztek szabadtéri fesztivált, méghozzá Szombathely főterén. Ezen az érdeklődők figyelemmel kísérhették a zsűrizést, bepillantást nyerhettek a kézműves fagylaltkészítés művészetébe, és 150- féle fagylaltból válogathattak.

Az Év fagylaltja címre idén negyvenen pályáztak 56-féle fagylalttal, eredményt több kategóriá­ban hirdettek. A zsűri, amelyben Pataki Ádám cukrászmester, Liptai Claudia férje is helyet kapott, a Piemont Királyát találta a legjobbnak, amit a nagykanizsai Wilheim Dávid készített.

– Éppen egy szederszorbetet készítettem, amikor villámcsapásként jött az ötlet, hogy ez mennyire jó lenne mogyoróval. Piemonti mogyoróból főztem egy tejes alapot, és ahhoz készítettem egy tonkababos feketeszeder-öntetet – magyarázta a Borsnak Wilheim Dávid cukrász. – A tonkabab egy fűszer, amivel az öntetet ízesítettem, és készítettem még ostyatörmelékből, mogyoróból és kakaóvajból ropogós darabokat is. A fagyim mindössze ebből a három elemből áll össze. Eléggé kritikus ember vagyok magammal szemben is. De, amikor ez a fagylalt elkészült, úgy éreztem, hogy vagy ezzel nyerem meg a versenyt, vagy semmivel.
Az év cukormentes fagylaltját Pokoraczki Ágnes újfehértói cukrász álmodta meg: illatos birs fekete ribizlivel. A közönség díját a rozmaringos, fehér csokis vilmoskörte érdemelte ki, amit Sztaracsek Ádám, a komáromi Jánoska cukrászda cukrásza alkotott meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990212
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika