Egy 13 éves magyar kisfiút ünnepelnek Cannes-ban. Százados Ábel a Legígéretesebb legfiatalabb filmes díját kapta meg: egy csupán ötven másodperces filmet forgatott Soha címmel, amiben öccse a főszereplő – és az öngyilkosságról szól.
Míg a legtöbb kamasz a telefonját bújva közlekedik az utcán, és játszik, Ábel szinte csakis filmkészítésre használja a mobilját.
– Három éve döntötte el a fiam, hogy filmrendező szeretne lenni. Azóta mindent meg is tesz, hogy elérje a célját. Mikor először láttam a képsorokat, enyhe sokkot kaptam, a legkisebb fiamat egy öngyilkosságról szóló alkotásban látni… de amint megnyugodtam, azt is észrevettem, hogy mennyire profi munkát végzett Ábel – mondja a Borsnak a büszke anyuka, Százados Éva, akit Cannes-ban értünk utol.
És hogy jutottak ki a világ legrangosabb filmfesztiváljára? Elküldték a filmet a Magyar Telefonfilmes Fesztiválra, ahol a Soha bekerült az első tíz közé. Onnan továbbküldték Cannes-ba, de a fesztiválra alig engedték be az ifjú jelöltet és családját.
– Alig akartak beengedni, mivel a két gyerekem még kiskorú. Négy órán át vártunk és telefonálgattunk, mire sikerült bejutnunk – meséli Éva.
Még a zsűri is azt hitte, hogyfelnőtt munkáját bírálja. Ábel az összes mozzanatot egyedül találta ki, a vágástól a lassításokig mindent a telefonján készített el, alig huszonnégy óra leforgása alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.