Aktuális

Titkos jelek – a rúnajóslás

Bors

Létrehozva: 2019.04.07.

A rúna a vikingek, a kelta és ger- mán törzsek által használt ábé- cé, ám valójában sokkal több, mint írásjelek összessége. Nem- csak a szó hétköznapi értelmé- ben használták, hanem a tudás titkos szimbólumai is voltak.

Bár a rúnák – a szó jelentése: titkos jelek – pontos eredete nem ismert, már a régi írásokban is az olvasható, hogy jó tanácsokat súgnak nekünk.

A latin ábécé betűi például önmagukban nem jelentenek semmit, de a rúna betűinél ez nem így van, mert minden egyesnek megvan a maga üzenete, sőt több jelentést is sugall. Legtöbbször jóspálcikákra vésték, ezért kevés korai lelet maradt fenn. Azonban kövekbe, sziklákra, kardok pengéjébe, házfalakra vésve, talizmánokat és amuletteket díszítő feliratok, illetve sírkövek formájában mégis sok ilyen emlék található Európa-szerte.

Odin ajándéka

A vikingek szerint a titkos tanok istene, Odin ajándékozta nekik az írást. A titkok megszerzése még egy főistennek sem volt egyszerű, mivel a rúnák csak annak fedték fel magukat, aki bebizonyította, hogy érdemes a használatukra. Odin azonban bármit megtett, hogy rejtett bölcsességek birtokába jusson – egyszer a fél szemét is feláldozta a cél érdekében. A rúnákért nem kellett ilyen nagy árat fizetnie: elég volt, hogy kilenc napig lógott a világ közepét jelentő Yggdrasil fa egyik ágán étlen-szomjan, és önfeláldozó szenvedése eredményeként végül megkapta a tudást. Odinnak azonban nemcsak a rúnák formái mutatkoztak meg, ha­nem azt is megtudta, milyen titkokat rejtenek, és hogyan lehet velük varázsolni.

Gyűlölt szimbólumok

Amikor az egyház ádáz küzdelmet indított „az ördög ki­űzésére Európából”, a többi mágiával együtt a rúna is áldozattá vált. A rúnamestereket száműzték vagy bujdosásra kényszerítették, és a rúnák világa velük együtt csaknem teljesen sírba szállt.

Századokkal később a rúnák a nemzeti szocialista ikonográfia részévé váltak: megjelentek a náci katonák egyenruháin, váll-lapjain és a sisakokra, rangjelzésekre is ilyen jeleket használtak. A második világháború után ezért egy ideig ellenszenv és gyűlölet övezte a misztikus írásjeleket, az ötvenes-hatvanas évekig keveset írtak róluk.

A nyolcvanas évek közepén, a New Age-mozgalmak és a pogány vallások újjáélesztése idején világszerte rohamosan terjedt a rúnák népszerűsége, és ez is közrejátszik abban, hogy ismét teret hódít ezoterikus körökben.

Függetlenül attól, hogy hívők vagyunk-e vagy sem, hogy milyen a po­litikai vagy vallási meggyőződésünk, a rúnák mindig képesek segítséget adni, ha egy ideig a hatalmukra bízzuk magunkat, és figyelünk üzeneteikre. Viszont veszélyessé is válhatnak, ha túlértékeljük saját rúnaértelmezési tudásunkat vagy annyira a hatalmukba kerülünk, hogy függővé válunk – persze, utóbbi más jóstechnikáknál is előfordulhat.

Kártya vagy kövek

A jóláshoz rúnakészlet – rú­nakártya vagy rúnákkal díszített kövek – szükséges, a szakirodalomból pedig megismerhetők az egyes jelek jelentése.

Magyarországon a rúnakártya a legkönnyebben elérhető, és kezdőknek ez ajánlott, mivel egyes fajták képi ábrázolása nagyon beszédes, így könnyedén értelmezhető. A „rúnadobás” során pedig a köveket összerázzuk, miközben a megválaszolandó kérdésre összpontosítunk, és kidobjuk őket egy asztalra. Az értelmezéskor csak azokkal a kövekkel kell foglalkozni, amelyeknek a rúnával rajzolt fele látszik. A kövek elhelyezkedése az események bekövetkezésének idejére utal: a hozzánk közelebbi által jelzett történésekre előbb lehet számítani.

A rúnajóslás nemcsak jövőbelátás, a rúnák tanácsot is adnak, hogyan alakítsuk az életünket. Használhatjuk védelmezőként, talizmánként vagy amulettként is.

Azonban a legfontosabb, amit tudni kell róluk: a velük való foglalkozás bonyolult folyamat, koncentrált figyelmet és odaadást igényel. Ha erre képesek vagyunk, hatalmas erővel, tisztánlátással és tudással ajándékoznak meg minket. Füredi Marianne

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze