Nehéz évre számítanak a darázsbefogók

Nehéz évre számítanak a darázsbefogók

méh
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 11. 09:30
<p>A szakértő azt mondja, idén jóval nehezebb dolguk lesz, mivel a rovarok jóval nagyobb számban keserítik majd meg az életünket.</p>
R. K.

A legrosszabbra készülve várják a profi méhrajbefogók az idei szezont. A fullánkos rovarok ugyanis az enyhe tél miatt átteleltek, rengetegen lesznek – tudtuk meg Boros Tibor méhrajbefogótól, akinek egy példány még a szemét is megszúrta egy munka során.

– Az előző évben is nagyon nehéz szezonunk volt, idén konkrétan katasztrofális lesz a helyzet – mondta a Borsnak a szakértő, aki szerint félő, hogy 2019-ben jóval több ember hal majd meg rovartámadás miatt.

– A Balaton környéki Berhidára riasztottak bennünket egy családi házhoz, ahol egy fiatal pár élt. Az előző lakó jól elhallgatta előlük, hogy a mennyezetet valósággal ellepték a méhek. A párnak azonnal ki kellett költöznie. A tűzoltóságot is értesíteni kellett, hogy biztosítsák a helyszínt. Tízezrével fészkeltek odafent. Nem túlzás: 90 kiló mézet szedtem le a mennyezetről! – idézte fel Tibor, akit a kétnapos munka során 130 méh szúrt meg, egyik ráadásul a szemét érte. Noha hozzászokott a csípésekhez, a szúrásokat sosem könnyű elviselni.

– Azt ajánlom mindenkinek, hogy tartson otthon kalcium ampullát vagy pezsgőtablettát, hogy rögtön legyen mihez nyúlni, ha baj van – tanácsolta a befogó, akit már több ezer csípés ért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.