Megölte a férjét az asszony, aki megtalálta a pornót a tévészámlán

Megölte a férjét az asszony, aki megtalálta a pornót a tévészámlán

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 24. 19:00
Bors

Egy arkansas-i nő állt a bíróság elé, aki lelőtte férjét, miután rájött, hogy a férfi pornót néz titokban.

Az ötven éve nővérként dolgozó Patricia Hill 2018 júliusában gyilkolta meg Frank Hill nevű férjét otthonukban.

Információk szerint a nő egy nap kézhez kapta a televíziózásuk után járó számlát, amelyből kiderült, hogy bekerült a listába egy felnőtteknek szóló csatorna is. Ez azért húzta fel igazán a 69 éves nőt, mert korábban már lemondta a pornót, ám újra elő lett rá fizetve. A dühtől forrongó nő ezután fegyvert ragadott, és agyonlőtte férjét.

A nő egyébként „csak” a lábfején sebesítette meg férjét, ám az nem élte túl a sérülést. Hill úgy nyilatkozott a bíróságon, hogy házasságuk hideg volt, és amúgy sem gondolta volna, hogy harmadik férje, Frank, ennyibe képes belehalni.

A nő lánya úgy nyilatkozott, hogy egy rémálomként fogja fel a történteket, ugyanis édesanyjáról sosem tudott volna elképzelni még hasonlót sem. Egész életében emberek gondját viselte munkája miatt, ezért sokkolta a gyilkosság.

Hill büntetéséről nincs információ.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.