Elsők lettek a magyar joghallgatók a nemzetközi versenyen

Elsők lettek a magyar joghallgatók a nemzetközi versenyen

joghallgató
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 07. 15:28
Bors

A Jessup nevű tekintélyen nemzetközi versenyen ért el első helyezést a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) joghallgatóinak csapata.

„Az Eötvös Loránd Egyetem 2019 világbajnoka”– tette közzé honlapján gratulációját a jogászversenyt rendező szervezet, a nemzetközi joghallgatók szövetsége (angol rövidítéssel: ILSA).

Az 1960 óta minden évben Washingtonban megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny a világban a nemzetközi jogot hallgató diákok számára a legnagyobb múltú és legnagyobb szabású nemzetközi megmérettetés. A szombaton véget ért versenyben a magyar egyetemisták száz ország több mint 680 egyetemének diákjai között voltak a legjobbak, olyan tekintélyes egyetemek hallgatót utasítva maguk mögé, mint az amerikai Yale és Berkeley, vagy a londoni King's College.

A 20. század amerikai diplomatájáról és jogászáról, Philip C. Jessupról elnevezett versenyben a diákoknak nemzetközi bíróság előtt zajló per szimulációja során kell perbeszédet mondaniuk ügyvédként, mind a felperesi, mind az alperesi oldalon.

De nem „csak” perbeszédet prezentálnak, hanem előtte kutatómunkáról számolnak be, beadványokat terjesztenek elő, írásbeli és szóbeli vázlatot készítenek a perbeszédekről, emlékeztetőket írnak. Vagyis írásban és szóban egyaránt megméretik magukat, a végeredmény pedig a képzeletbeli per több szakaszában végzett munka eredménye.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.