Rögtön egy szomorú bejelentéssel szeretnénk kezdeni cikkünket: a sirályhang-utánzás hazai szerelmeseinek egy teljes évet kell várniuk arra, hogy megmérettessék magukat, az idei (egyébként első alkalommal megrendezett) sirályhang utánzó bajnokság ugyanis március 24-én lezajlott, méghozzá Belgium Adinkerke nevű településén.
Olvasóink többsége alighanem kérdőn húzza fel a szemöldökét, méghozzá jogosan: hogy mi zajlott le? Igen, már a sirályhang-utánzásnak is van bajnoksága.
Az ötlet állítólag onnan jött, hogy Belgiumban is egyre jobban elszemtelenednek a sirályok: kilopják az ember kezéből a szendvicset, szétszedik a szemeteszsákokat, a fagylaltokra is előszeretettel lecsapnak - azaz nincs épp jó hírnevük. A bajnokság kiötlői szerint azonban az utánzóversennyel megmutathatják a sirályok mókás, kedvelhető oldalát is.
A versenyzők egyébként maximálisan 15 pontot kaphattak a hangutánzásért, emellett további 5 pontot gyűjthettek be a megjelenésért. Végül a 31 éves, Amszerdamban élő Reggy Laatsch és a 21 éves, belga Bregje Iding került ki győztesen az első európai bajnokságról - írja az Oddity Central. Gratulálunk nekik!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.