Aktuális

Egy tévedésnek köszönheti hatalmas lottónyereményét a szerencsés férfi

Bors

Létrehozva: 2019.03.27.

Forrás: Pixabay

Élete legjobb hibáját követte el az a melbourne-i férfi, aki véletlenül kétszer is feladott a szokásos számaival egy-egy lottószelvényt.

Az ausztrál férfi, aki szeretné megőrizni anonimitását, állítása szerint harminc éve játszik ugyanazokkal a számokkal. Most, hogy a helyi jackpot összege felduzzadt hetvenmillió dollárra, a férfi vásárolt is gyorsan egy szelvényt. Két nap múlva ismét kitöltött egyet, mert a nagy kapkodásban kiment a fejéből, hogy egyszer már megjátszotta a számait.

A sorsolás utáni napon éppen munkájából tért haza, amikor váratlanul megcsörrent telefonja. Először el sem hitte, hogy nyert, aztán közölték vele, hogy mivel két szelvénnyel játszott, így dupla összeget tudhat a magáénak. A szerencsés férfi, így huszonhárom millió ausztrál dollár helyett negyvenhat millió ütötte a markát, ami átszámítva kilencszázhuszonhat millió forint.

– Nem tudom miért ezekkel a számokkal játszom már évek óta, eddig nem volt számomra jelentésük – nyilatkozta a lottónyertes, aki most azon gondolkodik, hogy nyugdíjba vonul.

Nyereményéből előszőr egy új házat szeretne venni, és persze világot látni, de abban is biztos, hogy ad belőle majd családjának is.

(via DailyMail)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146245_auto_resized.jpg
life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614710
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban