Az Iszlám Állam egyik tagját vette őrizetbe és hallgatja ki gyanúsítottként a Fővárosi Nyomozó Ügyészség

Az Iszlám Állam egyik tagját vette őrizetbe és hallgatja ki gyanúsítottként a Fővárosi Nyomozó Ügyészség

ISIS
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 22. 15:10
Bors

Nemzetközi együttműködés alapján, a kitoloncolás során, terrorizmus miatt vettek őrizetbe és hallgatnak ki gyanúsítottként a nyomozó ügyészek egy férfit, aki három éve az ISIS tagja.

Egy szír állampolgár férfit 2018. december 30-án ellenőrzés alá vontak a Liszt Ferenc repülőtéren. A 27 éves férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a külföldi Görögországba történő kitoloncolására, ahol a szír állampolgár menekültstátusszal rendelkezik. A kitoloncolás végrehajtása érdekében a férfi idegenrendészeti őrizetbe került.

Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség gyors és hatékony együttműködésének köszönhetően fény derült arra, hogy a szír férfi 2016. óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja.

A nyomozás adatai alapján az ISIS 2016. évben, Szíriában, Homs városában, mivel egy helyi lakos megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából a csatlakozást megtagadó személy mintegy 20 családtagját kivégezte. A szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével a mai napon őrizetbe vették a férfit és gyanúsítottként hallgatják ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására.

A hírhez kapcsolódó videó ide kattintva megtekinthető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.