Trump: nincs megállapodás a leszerelésről és az Észak-Korea elleni szankciókról

Trump: nincs megállapodás a leszerelésről és az Észak-Korea elleni szankciókról

Donald Trump
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 28. 11:42
MTI

Donald Trump amerikai elnök Hanoiban csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy aznap befejeződött találkozójukon nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította. 

Trump hozzátette, Kim biztosította arról, hogy tartózkodnak az atom- és rakétakísérletektől. Az észak-koreai vezető késznek mutatkozott országa egyes nukleáris helyszíneinek feladására, de nem azokéra, amelyeket az amerikaiak akartak. Ezért cserébe pedig az Egyesült Államok nem kívánta feloldani az Észak-Korea ellen meghozott összes büntetőintézkedést, márpedig Phenjan ezt gondolta - fejtette ki.

Éppen ezért Trump - mint elmondta - úgy vélte, jobb felállni a tárgyalóasztaltól megállapodás nélkül, "nem lett volna jó aláírni egy dokumentumot". 

Hangoztatta, nagyon szeretné feloldani a szankciókat, mert szeretné, hogy Észak-Korea a felemelkedés útjára lépjen. Phenjannak azonban szerinte ehhez több dologról le kellene mondania. 

Trump arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozó nem volt minden előrelépés nélküli, hiszen Kim ígéretet tett arra, hogy folytatják az atom- és rakétakísérletek felfüggesztését. 

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Hanoi sajtóértekezletén azt mondta, hogy szerette volna, ha a felek messzebbre jutnak a tárgyalásokon, de Kim nem volt kész erre. A jongbjoni atomreaktor leszerelése nem elegendő az észak-koreai rakéta- és nukleáris program megszüntetéséhez - fejtette ki az amerikai külügyminiszter.

Az amerikai elnök a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy az észak-koreai kérdésben fontos együttműködni Dél-Koreával, Japánnal, Kínával és Oroszországgal. Azt is mondta, hogy a csúcstalálkozót követően, útban vissza az Egyesült Államokba a repülőgépről telefonál Mun Dzse In dél-koreai elnöknek, valamint Abe Sindzó japán kormányfőnek, és tájékoztatja őket a hanoi csúcstalálkozóról.

Kiemelte, bár Észak-Korea kínai befolyás alatt áll, ennek ellenére Phenjan nem engedelmeskedik vakon más országoknak, így Kínának sem.

Az amerikai elnök megismételte, hogy a találkozó jó hangulatú volt, és hangoztatta, hogy "nagyon erős a viszonya" Kimmel.

Szólt arról is, hogy nem kötelezte el magát egy harmadik amerikai-észak-koreai csúcsértekezlet mellett. Mint mondta, előbb "lássuk meg, hogy mi történik". Hangoztatta, következő találkozójukat akár "hamarosan is meg lehet tartani, de lehet, hogy sokáig nem lesz".

A sajtóértekezleten megkérdezték Trumptól, hogy a találkozón felmerült-e Otto Warmbier amerikai állampolgár észak-koreai őrizetbe vétele, majd kómás állapotban történt visszatérése az Egyesült Államokba és halála 2017-ben. Az elnök azt mondta: Kim azt felelte neki, hogy nagyon rosszul érezte magát az ügyben. Trump úgy vélekedett, nem hiszi, hogy az észak-koreai vezető tudott a diák állapotáról, különben nem engedte volna a tragédia megtörténtét. Az elnök inkább az észak-koreai börtönviszonyokat okolta a diák haláláért.

Trump felemlítette a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatok felfüggesztésének kérdését is, amelyről a tavalyi első észak-koreai-amerikai csúcstalálkozót követően döntött. Azt mondta, továbbra is úgy véli, ezek a manőverek költségesek, Dél-Koreának hozzá kell járulnia a kiadásokhoz. Arról nem szólt, hogy vajon tesz-e további lépéseket a hadgyakorlatokkal összefüggésben. 

Az elnök több újságíró kérdésére nem válaszolt, majd az eredeti tervekhez képest két órával korábban elindult a repülőtérre, és elutazott Vietnamból.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.