Koraszülötteknek énekel Mária

Koraszülötteknek énekel Mária

baba
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 24. 18:30
Varga Kovács Mária hetente egyszer inkubátorok mellett énekel és gitározik a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Országosan összesen tizenheten végzik ezt az önkéntes szolgálatot a kórházak PIC osztályain.
Hu-Zo

Mária az ELTE Tanítóképző Főiskoláján ének-zene tagozaton végzett, ám négy éve hitoktatóként dolgozik. 

– 2014-ben indította el Hazay Tímea a Te hangodat ismerem – zenével az inkubátorok mellett programot, amibe belefutottam az interneten, mivel az első kisfiunk koraszülött volt, és sokat olvastam eleinte a témában. Szembejött velem egy cikk a programról, lájkoltam az oldalt és feliratkoztam a hírlevélre – mesélte a Borsnak Varga Kovács Mária.

– 2017-ben, amikor a második kisfiam is megszületett, olvastam, hogy szeretnének más városokban is elindulni ezzel a programmal. Megszólítva éreztem magam és jelentkeztem – folytatta Mária.

Miután elfogadták a jelentkezését, egy szakmai képzés és egy háromalkalmas hospitálás után megkereste a program vezetőjével a győri kórházat, ahol örömmel fogadták a kezdeményezést.

– Amikor bemegyek a kórházba, odaülök az inkubátor, vagy az onnan már kikerült kisbabák ágya mellé, gitározom és énekelek nekik és a szüleiknek – mesélte Mária.

– Az egész alkalom a zene kapcsolatteremtő és gyógyító hatásáról szól. A halk gitárhang és ének segíti ellazulni kicsit, és átvészelni ezt a nehéz időszakot, a babák megnyugszanak, a szülők az ismerős gyermekdalokon keresztül kapcsolatba kerülnek a gyermekükkel. A kodályi alapokon nyugvó gyermek- és népdalok kerülnek ilyenkor elő, amikre mindenki emlékszik az iskolából, az óvodából. Ilyen a Tavaszi szél vizet áraszt, vagy a Láttál-e már valaha, és a hasonló dalok, altatók. Ezeket a szülők ismerik és akár énekelhetik velem. Egy vizsgálat is bizonyítja, hogy arra a dalra, amit az édesanya a várandóssága alatt gyakran énekelt, a baba később emlékszik, kétszáz dal közül is „felismeri” és reagál rá. Meg is szoktam kérdezni az édesanyákat, hogy van-e kedvenc daluk, amit a terhesség alatt sokat hallgattak, énekeltek, és saját magam is tapasztaltam, mennyire egyértelműen pozitívan reagált ezekre a kisbaba. Sokszor sírnak a szülők az első alkalommal, nagy érzelmek szabadulnak fel. Én is sírtam a legelső alkalommal.

Sokszor mondják a szülők, hogy nincs szép énekhang­juk, de erre mindig az a válasza, hogy a gyermekük számára annál szebb nincs, mint amikor az anyukája vagy az apukája éne­kel neki.

– A két gyermekem mellett jelenleg heti egy alkalommal tudok bemenni a kórházba, ahol körülbelül két óra hosszat vagyok. A hangszer, a gitár azért nagyon fontos eszköz, mert az ujjal pengetett halk kíséret békés hangulatot áraszt még beszélgetés közben is. A babák általában alszanak, amikor énekelek, de még ilyenkor is látni, ahogy reagálnak a zenére – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.