Alig van fiatal, aki a cipészmesterséget választaná szakmájának, pedig minden embernek szüksége van igényes lábbelire. A budapesti Bella Péter még csak 36 éves, de három éve töretlen sikerrel vezeti saját műhelyét, a Cipélius Cipészműhelyt.
Polcain sorakoznak az itthon nem kapható, különleges színű és anyagú bőrdarabok, a már hordható remekművek is: cipők, csizmák, bocskorok, saruk, szandálok. Egyetlen megrendelésre sem mond nemet, sőt az elkészíthetetlennek hitt darabokat tartja a legnagyobb kihívásnak.
– Szeretem a lehetetlent. Egy artista kislány egyszer lerajzolta, hogy egy rugós cipőben szeretne fellépni a cirkuszban. Persze mindenki azt mondta neki, hogy ezt nem lehet megcsinálni, de én megcsináltam – büszkélkedik a Borsnak Péter.
Itt nem volt elég megtervezni a rugókat és kitalálni, hogyan fog működni a cipő.
– Figyelembe kellett vennem, hogy egy kislánynak lesz, nem lehet veszélyes a használata. A rugók nem csíphetik be a kis kezét, vagy nem törhetnek el használat közben – magyarázza az ifjú mester.
Péter kincsei között egy gyönyörű hercegnői cipellő is akad, amin óvatosan, félve cserélték ki a gyöngyöket, nehogy valami kár legyen a lábbeliben.
Hatalmas felelősség egy cipő elkészítése. Minden apró részletre figyelni kell, hogy tökéletesen passzoljon a lábra, terhelhetőnek kell lennie, és a saroknak is illenie kell a talprészhez.
– Egy cipésznek tudnia kell az egész láb anatómiáját. Nem hibázhat, mert kimehet a bokája annak, aki hordja, térd- vagy gerincproblémái is lehetnek. Millimétereken múlhat minden – mondja a cipész, aki büszke rá, hogy kézzel készítenek mindent.
A műhelyben minden egyes részletet kézzel dolgoznak ki, a varrástól a ragasztáson át a díszítésig. Péter azt mondja, egy pár cipőt 20-30 ezer forintért elkészít, de kapott már olyan megrendelést is, aminek a vége 500 ezer lett. A cipők felépítésétől függôen, egy pár átlagosan egy hétig készült, de volt, amit egy hónapig varrt. Több híres megrendelôje is volt már, mint a Rippel fivérek vagy Koltai Róbert, de színházaknak, cirkuszoknak is készít lábbeliket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.