Aktuális

Barátnője a szomszéd szobában aludt, míg a húszéves lányt agyonverte a saját pasija

Bors

Létrehozva: 2019.02.18.

Forrás: Twitter

A húszéves Alexandra Shaposhnikova könyörgött a bírónak, hogy ne küldje börtönbe a kedvesét, aki egy elfajult vita után - még 2017 novemberében - leharapta a nő orrát. Egy évvel később Oleg Myshadaev ismét a barátnőjére támadt, de ekkor a fiatal nőnek már nem volt lehetősége a menekülésre.

A szintén húszéves, Szaranszk városában élő orosz férfi vodkától feldühödve rontott kedvesének kalapáccsal, késsel és egy kettétört biliárddákóval. A lány olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Holttestét két nap múlva a fürdőkádban találták meg. A házkutatás során hat vodkás üveget fedeztek fel a rendőrök, valamint kiderült, hogy egy lány ismerősük szintén a lakásban tartózkodott a támadás idején. A nő azonban – feltehetőleg a túlzott mennyiségű alkoholtól – mélyen aludt, így semmit sem vett észre a brutális gyilkosságból, másnap pedig anélkül távozott, hogy használta volna a fürdőszobát.

A férfi két hónapig biztosan előzetesben marad. A rendőrségnek addig bőven lesz ideje begyűjteni a bizonyítékokat, majd bíróság elé állítani a gyilkost.

(via Metro)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek