Egy hónap alatt három El Clásicót rendeznek Spanyolországban, ennek első felvonása a Spanyol Kupa elődöntőjének odavágójaként ma Barcelonában következik. A városban már napok óta mindenki futball-lázban ég, többek között a helyi magyar főkonzul, dr. Kovács Barnabás is.
– Ez az összecsapás kimagaslik a topligák rangadói közül, az egész világon a legmagasabb nézettségi mutatóval rendelkezik – fogalmazott a Borsnak a főkonzul, aki a Barcelona törzsszurkolója. Minden meccsen ott van, legutóbb az elnöki páholyba kapott meghívást, a Real ellen pedig a drukkerek között foglal majd helyet.
– Én is együtt élek a meccsel, és szurkolok, sőt amikor a fiaim is kijöttek velem, zászlókat is vittünk, és magamra húztam azt a mezt, amit a klubtól kaptam. Már volt szerencsém részt venni pár El Clásicón. Egyszer beült közénk egy Real-szimpatizáns, és bármilyen nagy rang-adó is ez, senki sem bántotta. A két csapat szurkolói között egészséges a rivalizálás, nincsenek atrocitások.
A főkonzul elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a két óriásklub legendái között magyarok is vannak. A Realban Puskás Ferenc, a Barcában pedig Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és Kubala László számos El Clásicón játszott.
– Legutóbb arról cikkeztek az újságok országszerte, hogy Lionel Messi olyan legendákat előzött meg a Spanyol Kupa góllövőlistáján, mint Puskás és Kocsis. Nagy büszkeség ezt olvasni magyarként – mondta a barcelonai képviselet vezetője, aki jó viszonyt ápol a katalán klub vezetőivel. Két éve Kubala 90 emlékrendezvényt szerveztek, tavaly pedig az Aranycsapat tagjai előtt tisztelegtek, idén pedig Kocsisra emlékeznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.