Aktuális

Mikróban főzte meg a tojást, majdnem egy életre megnyomorította magát

Bors

Létrehozva: 2019.01.09.

Forrás: Facebook

A 44 éves angliai Saul Morton rajong az interneten terjedő csináld magad videókért. Ezek azok a rövid felvételek, melyekben elképesztő trükköket mutatnak be a mindennapjaink megkönnyítése érdekében. Az egyik ilyen posztban tojást főztek mikrohullámú sütőben, és Morton azt gondolta, miért is ne próbálja ki?

Egy börgényi vízbe néhány tojást rakott, majd egy percre betette a mikróba őket. Amikor azonban kivette a forró tojást a vízből, az hirtelen az arcába robbant, összeégetve a homlokát,  az orrát és a bal szemgolyóját is.

– Borzasztóan fájt, olyan volt, mint amikor leforrázod magad, de mindezt a szememben éreztem. Azonnal a fürdőszobába siettem, és megmostam az arcom hideg vízzel. Először azt hittem, hogy a tojás darabkáit mosom le az arcomról, de aztán rájöttem, hogy az a saját, összeégett bőröm – mondta a férfi, akit azonnal kórházba szállítottak a súlyos baleset után.

Mortonnak hatalmas szerencséje volt, alig maradt nyoma a balesetnek, és a látását sem vesztette el. Két hét után már újra tudott dolgozni is, igaz, a lábadozási idő, mint mondja, nem volt fájdalommentes.  

(via Metro)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek