A mai napon az ellenzéki pártok folytatták a színészkedést. Egyszer már lebuktak, amikor gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként próbálták feltüntetni magukat a köztelevízió épületében. Ma újra lebuktak, hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg.
Decemberben erőszakos eszközökkel próbálták megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a balhé közben saját korábbi javaslataikat, így az ápolási díj megemelését sem szavazták meg. Nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a pillanatnyi politikai balhé fontos a számukra.
Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat, és Soros pénzből fizetett aktivisták közreműködésével támadtak a rendőrökre és az Országgyűlés épületére a karácsony előtti napokban. Minden ilyen akciónak egyetlen célja van: Soros György azért finanszírozza őket, hogy az európai parlamenti választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek.
* * *
Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa a kormánypártok képviseletében csütörtökön Budapesten azt mondta, ma újra lebuktak az ellenzéki képviselők, mert a saját maguk által kezdeményezett rendkívüli ülésnapról is kivonult egy részük. Nem Magyarország érdeke, csak a pillanatnyi politikai balhé és a hatalom megszerzése az ellenzék célja - értékelt Nacsa Lőrinc.
Megjegyezte, hogy decemberben már lebuktak az ellenzékiek, amikor - "gyenge színészi teljesítménnyel" - önmagukat áldozatként akarták bemutatni a köztelevízió épületében.
A KDNP-s politikus szerint az ellenzék Soros György pénzéből erőszakos utcai megmozdulásokat szervez, és szintén a magyar származású amerikai üzletember forrásaiból politikai aktivistákat fizetnek, akik rátámadnak a rendőrökre és a Parlamentre. Mindezt Soros György azért teszi, mert azt szeretné, hogy az Európai Parlamentnek a májusi választások után ismét bevándorláspárti többsége legyen - fejtette ki Nacsa Lőrinc.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.