50 ezer havonta
Múlt szombattól újabb változás lépett érvénybe: a kétgyermekesek mostantól a 2,6 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellé kamattámogatott hitelt is igényelhetnek.
– A kétgyermekes családok a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) támogatása mellé felvehetnek egy tízmillió forintos hitelt, amely garantáltan 3 százalék alatti kamatozású – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Kiszámolva ez azt jelenti, hogy ha tízmillió forintos hitelt vesz fel a kétgyermekes család, akkor a 25 éves futamidő alatt a havi törlesztőrészlet 50 ezer forint alatt marad. Ez nagy könnyebbséget jelent mindanynyiuknak, mivel így nem kell havonta akár százezer forintot is kifizetni törlesztőrészletre.
Fontos a méret
A nagycsaládosok is örülhetnek, ugyanis akiknek három, vagy több gyermekük van, azokra már nem az úgynevezett 10+10 CSOK vonatkozik, hanem a 10+15. Ez azt jelenti, hogy megmarad a tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás, de e mellé 15 millió forint kamattámogatott hitelt is felvehetnek az eddigi 10 millió forint helyett.
Ez esetben azonban figyelni kell a feltételekre is: ha a család lakásban gondolkodik, akkor az minimum 60 négyzetméter kell, hogy legyen, családi ház esetében pedig minimum 90 négyzetméterben határozzák meg a hitelfelvételt. Novák Katalin államtitkár elmondta, hogy a 15 millió forint havi törlesztőrészlete 25 évre 72 ezer forint lesz, tehát a családoknak így kell számolni a hitel igénylésénél.
Új ingatlant keresnek
A CSOK elsődleges célja a családok megsegítése volt, másodlagos oka viszont az építőiparra és a gazdaságra gyakorolt pozitív hatása. Az elmúlt három év alatt 30 százalékkal több lakás épült, mint az azt megelőző években.
Az új lakásépítési engedélyekből az derül ki, hogy a családok inkább egy teljesen új ingatlanba fektetnek, mint egy használtba. A gyermekek születésének arányáról sem szabad megfeledkezni.
– Az otthonteremtési programnak köszönhetően 26 ezer olyan család volt, ahol újabb gyermeket vállaltak, ezzel is növelve a magyarok számát – jegyezte meg Novák Katalin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.