Évente körülbelül 3 millió forintnak megfelelő plusz bevételre tesz szert az az ausztrál szülésznő, aki újdonsült anyukák placentájából különleges tárgyakat készít. A Ciara Noble nevű bába már két éve készít a nála szülő nők kérésére placentájukból kreatív emléktárgyakat, arckrémeket, pirulákat, és akár turmixokat is.
A 23 éves Noble már karrierje kezdetekor elkezdte vizsgálni a placenta elfogyasztásának pozitív hatásait, nem sokkal később pedig hivatalosan is specialistává vált. Nem kellett több: elindította saját vállalkozását, a Kindred Postnatal Products-ot, ami placentából készült termékeket készít és ad el az édesanyáknak.
– Az egész úgy indult, hogy a placenta kapszulaként való elfogyasztásának jótékony hatásairól olvastam. Azóta száznál is több anyuka placentájából készítettem egy olyan formátumot, amit később elfogyaszthatnak. Nem elég, hogy kizárólag jó visszajelzéseket kaptam, de a tudat, hogy másokon segíthettem egy kicsit, nagyon jó érzés – fejtegette a szülésznő, majd hozzátette – Egyesek undorítónak tarthatják, ám ez egy természetes és gyönyörű dolog. Adott egy szerv, ami kilenc hónapig életben tartotta a kisbabád. Jelentős és különleges.
– Sok nő nem akarja látni, sőt tudni sem akar róla és eldobja a placentáját. Érthetetlen, hogy nem akarják visszakapni. Különleges nyomás nehezkedik a nőkre szülés után: a lehető leggyorsabban szeretnének tökéletes anyává válni. Az én feladataim közé tartozik ennek az elindítása – ezért is vált a szenvedélyemmé a vállalkozásom – tette hozzá Noble.
A fiatal szülésznő elárulta, hogy a legnépszerűbb kérés a placenta kapszulás elfogyasztása: ez rendben tartja az energiaszintet, megelőzi a hormonális kiegyensúlyozatlanságot, csökkenti a szülés utáni vérzést, illetve növeli a tejtermelést. Kevésbé népszerű, de ugyanilyen hatásos, ha egy gyümölcsökből készült turmixba darabolja a nyers placentát, ez még egy különleges energialöketet is ad.
Nobles elmondása szerint a termékek elkészítéséhez 15 óráig szárítja a placentát, majd a turmixba szeleteket adagol, a kapszulához és a krémekhez pedig porrá zúzza ezeket a szeletkéket. A nő általában 48 órán belül kézbesíti az anya által kért termékeket, legyen a célszemély még a kórházban, vagy már otthon. Nobles ugyan még nem tervez gyermeket, de azt elárulta a StoryTrendernek, hogy ha szülni fog, ő is mindenképpen elfogyasztja majd saját placentáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.