Eltűnt felesége gyűrűjét húzta a diáklány ujjára

Eltűnt felesége gyűrűjét húzta a diáklány ujjára

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 15. 20:00
Az ausztrál feleséggyilkost egy internetes rádióműsor buktathatta le 36 év után. A férfit holttest nélkül is elítélhetik.
Munkatársunktól

1982. január 8-án Lynette Dawson és férje, Chris Dawson házassági tanácsadásra mentek. A nő boldog volt, azt mondta, minden rendbe jön majd közte és a férje közt. A házaspár másnap találkozott volna Lynette anyjával, de a férj, miután a feleségét a buszállomásra vitte, nem tudta, hol van. Az asszonynak nyoma veszett, a férj pedig alig pár órával később már a 16 éves szeretőjével élt a családi házban.

Lynette és Chris szerelme a középiskolában kezdődött, öt év múlva összeházasodtak, majd két lányuk született. A férj tornatanárként dolgozott egy sydney-i iskolában, ahol két évvel felesége rejtélyes eltűnése előtt egy diáklánnyal kezdett viszonyt. Joanne Curtist otthon is bemutatta, mint a gyermekek bébiszitterét. A fiatal lány oda is költözött a családhoz. Joanne már akkor azt állította, hogy a férfi bérgyilkost akart fogadni, hogy megölesse a feleségét.

Az asszony aztán eltűnt, de a férj ezt csak hat héttel később jelentette a rendőrségen. Egy évre rá aztán elvált az eltűntként nyilvántartott feleségtől, és elvette a diáklányt, akinek ujjára beteges módon eltűnt felesége gyűrűjét húzta fel. Közös gyerekük is született, de valami nem stimmelt köztük, mert 1992-ben elváltak. Joanne tudhatott valamit, mert azonnal a rendőrségre ment, hogy nézzék át volt közös házukat és a kertet, mert ott lehet az eltűnt exfeleség holtteste.

A rendőrség azonban hiába ásta fel az egész kertet, emberi maradványokat nem találtak. A halottkém 2003-as jelenté­sében már azt írta, a férj ölte meg a nőt, de az ügyészség még ekkor sem emelt vádat. Ezután egészen 2015-ig csend volt a rejtélyes eset körül, de akkor újra megnyitották Lynette Dawson ügyét, idén áprilisban pedig megkérték az ügyészséget, nézzék át az összegyűjtött bizonyítékokat.

A múlt héten végül harminc­hat évvel felesége eltűnése után őrizetbe vették a most hetvenéves férjet. Chris Dawsonnal szemben valószínűleg vádat is emelnek majd neje megöléséért. Bár az asszony holttestét még mindig nem találták meg, a férjét enélkül is elítélhetik. A Dawson-ügy világhírűvé válásában és a felderítésében óriá­si szerepet játszott egy ausztrál internetes rádióműsor. A tanár kiskedvence című, augusztusban sugárzott, Gold Walkley újságíró által készített sorozatban ugyanis hihetetlen részletességgel szedték össze az asszony eltűnésének körülményeit. 

A bekapcsolt mikrofon

Nem ez az első, hogy újságíró vagy dokumentumfilmes derít fel egy rég elfeledett, megoldhatatlannak hitt, brutális ügyet. Robert Durst amerikai milliomosról a Jinx nevű sorozat alapján derült ki, hogy sorozatgyilkos. A férfi egy vele készített interjú szünetében bekapcsolva felejtette a mikrofont, és elmondta, hogy több emberrel is végzett. A 72 éves Durstöt akár halálra is ítélhetik.

Ha érdeklik további, ehhez hasonló bűncselekmények, kattintson a szerző Facebook-oldalára!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.