Aktuális

Ékszert akart, karfiolfüle lett

Bors

Létrehozva: 2018.12.18.

Elfertőződött piercing miatt lett – a birkózók védjegyének számító – karfiolfüle egy 21 éves lánynak. Öt hete utazott Fejér megyéből a főváros egyik legnépszerűbb szalonjába, s a fülkagylója külsejébe helyezett kis karikával tért haza.

– A negyedik napon vettük ki az ékszert, amikor a gyulladás már hatalmas volt. Előtte kenegettük, majd orvoshoz siettünk. Naponta mentünk kontrollra, mégis tályog keletkezett rajta, ezért felnyitották. A sebet aztán három hétig takarították egy lyukon keresztül, mégis meg kellett műteni – mesélte a Borsnak az édesanya.

A műtét során a lányt altatták, s kikaparták a gyulladt részt. Porc nem maradt az érintett területen, így maradandó sérüléssel kell leélnie az életét. Azt állítja: a szalonban nem fertőtleníthették megfelelően a fülét, ezért kaphatta el a fertőzést.

A szalon a Bors megkeresésére egyebek közt úgy reagált: bár teljes mértékben vitatják, hogy szakmai hibát követtek volna el, sajnálják az esetet, s mivel náluk a vendég az első, az óhajának eleget téve – bocsánatkérés mellett – visszafizették a beavatkozás árát. Hozzátették: mindig megfelelően fertőtlenítik az adott bőrfelületet a beavatkozás előtt, és a kezeléseket egy­szer használatos, steril eszközökkel végzik. Azért azonban nem tudnak felelősséget vállalni, hogy a kuncsaft betartja-e az utókezelési előírásokat, és például egy kutya vagy macska megsimogatása után megfogja-e a frissen behelyezett piercinget. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek