Hat érmet szereztek a TEK munkatársai a budo- és küzdősportgálán

Hat érmet szereztek a TEK munkatársai a budo- és küzdősportgálán

küzdősport
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 22. 11:18
MTI

Hat érmet szereztek a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a múlt hétvégén tartott budo- és küzdősportgálán - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság Műveleti Osztályának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Zakor Tibor kiemelte, a versenyen induló hat munkatárs négy ezüst- és két bronzérmet szerezett, ami nagy teljesítmény, mert a munkájuk mellett készültek fel profi versenyzők ellen.

Kitért arra is, országos szinten 180-200 kommandós van, akik intézményekben vannak szétosztva. Az országos hatáskörrel rendelkező központi egység pedig jelenleg 32, jövőre 50 embert foglalkoztat.

A műveleti feladatot ellátók között van nő is, erre a nemzetközi gyakorlatban nincs példa - hangsúlyozta.

Mint mondta, a TEK munkatársai rendkívüli események felszámolásában és azok megelőzésében, a kiemelt fogvatartottak napi mozgatásában, előállításában vesznek részt, valamint támogatják az intézmények napi munkáját is.

Az intézkedéstechnika elemei a küzdősport alapjaira épülnek. Ha valaki műveleti feladatot szeretne ellátni, annak részt kell vennie a kiképzésen, amely elméleti és gyakorlati elemekből, lövészetből és intézkedéstechnikából áll - tudatta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.