Döbbenten állnak az ózdiak az előtt a brutális gyilkosság előtt, amelyben két kamaszfiút hidegvérrel lemészároltak a település egy csendes utcájának egyik családi házában. B. Rolandot és öccsét, B. Krisztiánt nevelőapjuk késelte halálra. A környékbeliek szerint sokkoló, ahogy végzett velük, ugyanis többször megszúrta őket, majd elvágta a torkukat. Ezután az elborult férfi élettársára – Krisztián és Roland anyjára – is rátámadt: az asszonyt is megszúrta és összekaszabolta. A nőnek még volt annyi lélekjelenléte, hogy kirohanjon a házból.
– Az asszonyka szaladt ki, ömlött belőle a vér, több helyen megszúrva, összekaszabolva – mondta el a Borsnak egy helybeli férfi. A környékbeliek egyébként nem nagyon ismerték a családot, ugyanis egy közeli településről költözött ide.
– Alig egy hónapja éltek itt albérletben. Több gyerek is van a családban. Csendesek voltak, de gyakran iszogattak, most is alkoholizálás után következhetett be ez a borzalom. Roli és Krisztián a másik szobában volt, míg anyjuk a nevelőapjukkal veszekedett. Azt hallottuk, hogy a fiúk közbe akartak lépni védeni az anyjukat, ekkor rontott nekik a késsel, amivel az anyjukat is fenyegette – mondta egy asszony.
A fiúk már a helyszínen életüket vesztették, 43 éves anyjukat kórházba vitték, életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
A 31 esztendős mostohaapa, miután ráeszmélt, mit tett, sokkot kapott, és megpróbált végezni magával, de a zsaruk közbeléptek.Végül könnyű sérülésekkel került kórházba. Úgy tudjuk, az anya először nem is tudta, mi történt a fiaival:
– Rögtön rohant segítségért, azt mondják, akkor fogalma sem volt, mit művelt az az ember a gyerekeivel. Nem tudjuk, hogy azóta megmondták-e neki – mondta az asszony.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.