Szörnyű gyanú! Direkt ment forgalommal szemben az autós

Szörnyű gyanú! Direkt ment forgalommal szemben az autós

összetörte
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 01. 09:30
Egyelőre nincs hivatalos válasz arra, szándékosan okozott-e balesetet a fővárosban egy férfi, veszélyeztetve mások életét, vagy rosszul lett.
G. J.

Öt kocsi tört össze, és hárman megsérültek pénteken a budai alsó rakparton. Az RTL Klub Híradójának egy szemtanú a hétvégén azt nyilatkozta: a balesetet okozó autós többször direkt áttért a szemközti sávba.

– Szándékosan abban a pillanatban vágott ki, amikor már szembejött egy autó. Nem előzés közben, hanem konkrétan a kocsi elé „rántotta ki” magát. Előttem is így tett, de még épp le tudtam térni előle. Viszont, aki mögöttem jött, nem láthatta, hogy mi történt előttem, ő frontálisan ütközött a Forddal – mondta hozzátéve, hogy mivel hajszálon múlt az élete, utána órákig sokkban volt. A két karambolozó járműbe aztán beleszaladt még három másik, és egy biciklist is elsodortak.

Kerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy valóban meg lehet-e állapítani a szándékosságot, esetleg rosszul lett a 77 éves sofőr, de nem adtak felvilágosítást arra hivatkozva, hogy folyamatban van az eljárás. Mindenesetre nem ez lenne az első hazai szándékosság: 2015-ben egy sofőr rendszeresen azzal szórakozott, hogy nagy sebességgel száguldva áttért autójával a szembe jövők sávjába, akiket így arra kényszerített, hogy életüket mentve lehúzódjanak valahogy. Nyolc hónap alatt legalább tizenegyszer húzta ezt meg a 84-es és a 85-ös főúton, aztán bíróság elé került. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.