Öljetek meg! - könyörög önkívületben a szüleinek a nyolcéves kisfiú

Öljetek meg! - könyörög önkívületben a szüleinek a nyolcéves kisfiú

diagnózis
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 22. 21:00
<p>“Olyan, mint akit maga az ördög szállt meg” - ezekkel a szavakkal jellemezte édesanyja azt a kisfiút, aki ritka betegsége miatt szörnyű hallucinációktól és erőszakos dühkitörésektől szenved.</p>
Bors

Tavaly tavaszig tündéri fiúcska volt, manapság azonban szülei leírása alapján épp olyan, mint aki Az ördögűző című horrorfilmből lépett volna ki. Dühkitörések, hallucinációk, kezelhetetlen viselkedés nehezíti meg családja életét. A nyolcéves, Winchesterben élő William Hewlett a legrosszabb pillanataiban fel sem ismerte saját édesanyját - máskor pedig egy órán keresztül könyörgött, hogy valaki ölje meg.

Közzétette: Johanne Hewlett – 2018. október 3., szerda

Mindez 2017 tavaszán kezdődött. A kis William ekkor kezdett el rettegni a gomboktól. Állapota egyre rosszabb lett: eleinte csak ő maga nem akart viselni semmit, aminek gombja van, később már az ételt sem fogadta el olyantól, aki gombos ruhát viselt. Az iskolában is egyre több gond volt vele: néha olvashatatlan, értelmetlen szavakat írt le, szülei és tanárai azonban nem tudták mire vélni a dolgot. Aztán múlt szeptemberben belázasodott, egy hétre rá pedig elkezdődött a rémálom. 

“Egy héttel a láz után egy nap felkelt, és olyan volt, mint egy démon. Egyetlen éjszaka alatt megváltozott. Agresszív lett és erőszakos. Másképp nézett ki, sápadt volt, és hallucinálni kezdett. A legrosszabb az volt, amikor egy órán keresztül imádkozott Istenhez, hogy ölje meg” - idézte fel a szörnyű másállapotot William édesanyja, Joanne.

Ha Isten nem öl meg, ki teszi majd meg? Megkéred aput, hogy tegye meg?

- idézte fel az asszony nyolcéves fia szavait a Daily Mailnek.

A gyermeket azóta orvosról orvosra viszik, ám csak a közelmúltban sikerült diagnosztizálni. Kiderült, egy PANS/PANDAS nevű, agyra ható neurológiai betegségben szenved, amit könnyen lehet, hogy a család otthonában, a falakban megbújó penészgomba hozott elő. Korábban egyébként tévesen autistának bélyegezték. 

Noha a család azóta ki is költözött régi házukból, sem ez, sem a helyes diagnózis nem vitte Williamet sokkal közelebb a gyógyuláshoz. A kisfiú szülei - amellett, hogy szeretett gyermekük gyógyulásáért küzdenek - kampányba kezdtek azért, hogy e ritka betegségről minél többen tudomást szerezzenek.

Közzétette: Johanne Hewlett – 2018. szeptember 23., vasárnap
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.